Csütörtök, 2024-04-25, 11:22 AMFőoldal | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

...

«  December 2016  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Blog
Főoldal » 2016 » December » 4 » Bognár Nóra 8/3 Gondolataim a bátorságról, a küzdelemről, a legfontosabb emberi értékekről, természetről és halálról
11:14 PM
Bognár Nóra 8/3 Gondolataim a bátorságról, a küzdelemről, a legfontosabb emberi értékekről, természetről és halálról

„Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” –  írja Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegben. Mindenkinek van egy célja, és mindenkinek van egy álma, amiért biztosan küzd.  Küzdeni annyit jelent, mint rászentelni az idejét, energiáját... és persze önmagát. Nekem is van egy álmom, egy célom. Bevallom több is van. Ez így természetes.

De mindenkinek van egy fő célja.  A célunkra az életünket is szenteljük, ugyebár. Egy ismerősöm díszgalambok tartásának szentelte az életét.  Nem hülyeség. Nem szabad lenézni mások céljait és álmait, bármit is gondolunk róla, meg kell, hogy értsük, sőt! Támogassuk benne. Nem szabad az emberek álmait leszólni, mert lehet, hogy annyira összetörjük az álmait egy rossz szóval, hogy többet ilyesmire nem fog gondolni.  Ki tudja. Lehet, hogy  pont az a mondat megmarad a fejében örökre, és ha hasonló dologba kezd, megint eszébe jut, és lebeszéli önmagát róla. Önbizonytalan lesz. Bevallom nekem is hiányom van az önbizalomból, nem kicsit. A sok rossz mondat, amit ki tudja, komolyan gondoltak-e, vagy nem, nekem megmaradtak a fejemben, és soha nem leszek képes ezeket kitörölni. Soha. Viszont vannak, akik szeretnének segíteni, és sok pozitív tanáccsal látnak el. Ők támogatnak abban, amiket szeretek csinálni, és úgy érzem, hogy értek is hozzá. Sok dolgot művelek egyszerre, talán túl sokat, épp ezért is nehéz választani, hogy a sok közül melyik a helyes utam, mégis úgy érzem, hogy a sportnak szentelem az életemet. Valaki híres zenész akar lenni. Valaki egy író. Valakinek az álma, hogy kifogjon egy nagy halat. Pontosan mint a mi öreg halászunknak. Gondoljunk bele! Mennyi időt szentelt, hogy kifogja a marlint, mennyit szenvedett, és ez által milyen fontossá is vált neki a hal. Ha nekem valaki azt mondja: Fogtam egy nagy halat. Mire gondolunk? Áh, biztos csak egy ököl nagyságú büdös, nyálkás halacska. Viszont, amióta megismertem Santiago világát, rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű az egész. Valami megfogott benne. Ő szerette a tengert. Maga a szerelme volt. Az öreg „ha a tengerre gondolt, mindig csak la mar-nak nevezte magában, mert aki szereti, az mindig így hívja, nőnemű szóval és spanyolul”. És még valami megfogott benne. A céltudatosság. Ez az,  amiért tisztelem őt. Nem adta fel. Az utolsó csepp erejével is küzdött. Az ő hala különleges volt, mint a kis herceg rózsája. Az ő hala páratlan volt.  Ehhez viszont bátorság is kell, hogy ennyi mindennel megbírkózzon. A bátorságot pedig a félelem táplálja.Félelem.
„Az igazi harcosnak nem félelmét, hanem énjét kell legyőznie. Ő az, aki fél benne.”-idézek Müller Pétertől. Nincs olyan ember, akinek ne lenne félelme. Ezeket mind az agyunk magyarázza be nekünk. A félelmünket nem lehet legyőzni. Viszont a gondolkodás módján lehetne változtatni, így saját magunkkal kell, hogy szembenézzünk. Amíg az ember nem lép ki a saját zónájából, nem fog tapasztalatokat szerezni. Nagy lépés, viszont, hogy kilépjen ebből a zónából, bátorságra van szüksége, mivel fél változni, fél a szokásaitól eltérni. Az élet pedig tele van pofonokkal, és ahányszor pofára esik az ember, annyiszor fog tanulni abból a hibából, hiszen az ember egész életében tanul, és a tapasztalatokat szerez, amiktől csak erősebb lesz, és tovább adhat másoknak. Az ilyen dologok elkerülhetetlenek. Nem az a megoldás, hogy meghátráljunk. Igenis szembe kell, hogy nézzünk elsősorban önmagunkkal, majd a nagyvilággal. Úgy megyünk előre, mintha vaksötétben tapogatóznánk. Az ember pedig nem is a sötétségtől fél igazán, hanem ami a sötétben van. Lekapcsolod a lámpát, és futsz oda ahol fény van. Ismerős érzés?  Ez mind csak a fantázia. Ha megint felkapcsolod a lámpát, megbizonyosodsz róla, hogy nincs ott semmi, és ha lekapcsolod akkor sem lesz. Nem kell futni a fényhez. Azt is észrevettem, hogy sötétben  egyedül félünk a legjobban, viszont, ha ott van egy barát, akiben megbízunk, akkor a félelem csökken. Ezt  hívják bizalomnak. Ha megbízunk valakiben, akkor az illető viszonozza ezt.  Együtt könnyebben átléphetjük a zónát, viszont sokszor előfordul, hogy nem jó emberben bízunk meg. Erről eszembe jut az a játék, amikor becsukod a szemed, mögötted a barátod , és el kell, hogy kapjon, ha hátradőlsz. Nem lenne bátorságod hátradőlni, ha ő nem lenne ott. De ha az illető nem kap el? Nem igaz barát? Lehet, hogy a játékban elkap, de az életben vajon el fog kapni, ha hátradőlnél? Mennyire bízol meg benne? Sok olyan barátság van, ami csak egy szalmaszál. Fellángol s a tűz kialszik.  Ugyanúgy van ilyen a szerelemben is. De  bizalmunkat nem sok emberre bízzuk, s az a kegyetlen valóság, hogy valaki visszaél vele, vagy észre se veszi, s csak otthagy. Nem merjük rábízni magunkat csak úgy valakire. Ez az , ahol szerintem a bátorság és a barátság egy és ugyanaz.  Nekem sok barátom van, mégsem bízok meg mindenkiben. Lehet valakinek tengernyi ismerőse, ha egyik se igaz barát. Én őszintén, még a családomnak sem mondok el sok dolgot, amit a legjobb barátaimnak elmondok, mert van bátorságom elmondani, s megbízok bennük.  Pár éve megismertem egy lányt, akivel kiderült, hogy még kis tötyögős korunkban is ismertük egymást. A lényeg, hogy osztálytársak lettünk. Elejében nem nagyon barátkoztunk, de idén rájöttünk, hogy sok a közös gondolatunk, s egyre  több dologról kezdtünk el beszélni. Olyan dolgokat mondtunk el egymásnak, amire nem is gondolnak az emberek. Ugyan az a véleményünk, és megértsük egymást. Lehet, hogy csak most kezdtünk el barátkozni jobban, és korai lenne kimondani, hogy ez legjobb barátság, de kimondom. Bátor vagyok, s megbízom benne. Ha összevesznénk-amit remélem, hogy nem élünk meg- még akkor is megbíznék benne. Visszatérve kis idézetünkhöz, talán saját magunk vagyunk a kihívás az életünkben. Mi magunk vagyunk egy titok, amire kaptunk egy életet, hogy megfejtsük. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, senki sem tökéletes, de le lehet azokat győzni. Le lehet győzni a rossz tulajdonságaidat, de mindenekelőtt magadat kell, hogy legyőzd . Lehet, hogy félünk ettől, és meg akarunk hátrálni, de ha előre megyünk, akkor sikerülni fog.  Az igazi hősök azok, akik a magukban levő tigrissel szállnak szembe .  Hoppá! A Pí élete c. filmben, mely szintén a feladat része, ott is szerepelt egy vadállat. Mégpedig egy tigris. Valódi-e? Vagy csak a képzelet szüleménye? Talán egy szimbólum. Egy szimbólum,  mely ábrázolta a fiú félelmét. Egy félelmet,  amit le akart  győzni. De nem tudta legyőzni. Ez mind a fejében dőlt el. Egyedül csak megszelídíteni tudta. Együtt kellett élni azzal a gondolattal, hogy az a tigris bármelyik pillanataban megehette volna őt. De nem tette, akármilyen éhes is volt. Inkább kiugrott a csónakból, s megpróbált halászni, minthogy megegye  a fiút. A fiú aztán nem akarta visszaereszteni a csónakba, annyira a fejében szökdelltek az apja szigorú, s elítélő szavai a tigrisről.  A tigris is ugyanannyira meg volt ijedve, mint a fiú. Mondhatjuk, hogy egymás tükörképei voltak, amiket nem tudtak addig észrevenni, de amint kikerültek a tengerre. A tenger szintén lehetne egy tükör szimbóluma. Egyenlőek voltak, azon a tengeren. Mire a szigetre értek, láthattuk, hogy megbíztak egymásban, s ehhez a fiúnak, csak a saját kerékvágásából kellett kizökkennie, amit a szüleik magyaráztak be neki. Nekem a tigris és a fiú közötti kapcsolat, a kis herceg és a róka közötti folyamatot juttatja az eszembe. A szelídítés folyamatát. Ez az ami nem csak egy pillanatról a másikra történik meg. Idő kell hozzá. Pí még kisebb korában már majdnem megszelídítette a tigrist, mikor neki akarta adni a húst, s látta a szemében azt a tüzet. Ekkor elrontották a szüleik ezt a pillanatot, s a tigris megijedt. Aztán bizonyításképpen odaadtak a tigrisnek egy kecskét amit bár nem mutatott a kamera, de tudjuk jól, hogy széttépett. Ez rombolta le a bizalmukat. Persze sikerült aztán megszelídíteni egymást, s az, hogy megbíztak egymásban, bátorságukat, magabiztosságukat tükrözte. Ettől lett olyan nehéz elválniuk. Minden ami olyan félelmetesnek tűnik, lehet, hogy nem is olyan rossz.  Mi is olyanokká válunk, akiktől régen a szüleink féltettek. És fel sem fogjuk, hogy miért féltettek minket az ilyen emberektől, amikor néha rossznak lenni nem is olyan rossz dolog. Kipróbálunk valami újat, s ha tetszik, akkor  ne álljunk meg vele.Persze vannak határok, nem azt akarom mondani, hogy rohanjunk a dolgoknak, mint bolond tehén az anyja hátsójának. Inkább csak óvatosan tapogatózzunk. Mindenki más, más jó tulajdonságokkal, más hibákkal. Mindenkinek van egy tulajdonsága, ahogyan az állatoknak. Persze nem mindenkire igazak, sőt előítéljük a dolgokat. Ha azt mondom, hogy majom. Mire gondolunk? Játékos, hülye stb stb. Ha viszont belegondolunk, egykor az ősünk volt. Örökölhettünk tőlük tulajdonságokat. Nem mindegyik majom egyforma. Mondjuk a majom, akit a filmben megismertünk, anyai természetű volt, ahogyan azt Pí a végén is elmondta, vagyis ő volt az „anya”, aki mindig figyelt a fiúra.  A tigrisről az jut eszünkbe, hogy egy vadállat. Ugyanígy ítéljük el ezt a tigrist, ahogyan az apuka tette. lehet, hogy megvannak a maga ösztönei, hogy vadászik, de mégsem támadt emberre. Ha tehette volna, akkor már megtette volna, s nem habozott volna, ám az embereknek nehéz megmagyarázni új dolgokat, mert ők a régi rendszert szokták meg, ezért is ítélték el a tigrist. A tigrisek a félelmet juttatják az eszünkbe, mert ezt tanították, s ezért is akarjuk annyira legyőzni, ám ha megbékélünk vele, akkor többre fogunk menni, hiszen barátokat sem úgy szerzünk, hogy ketrecbe zárjuk, vagy megverjük, hanem lassan közeledünk felé. Az öreg Santiágónak is volt valami efféléje. Neki nem csak a nagy hal volt, meg a cápák, a repülőhalak, delfin meg a többi csali, hanem ott voltak azok az oroszlánok, amikkel álmodni szokott. Ez tükrözhette a lelkét. Lehet, hogy már idős volt, és már nem úgy működött a teste, mint régen,(például görcsök) attól még az a küzdő szellem benne volt. Lehet, hogy a végére „ vesztett”, de számomra győzött.  Mert harcolt, és még ha tudta is , hogy vesztésre állt, akkor sem adta fel, s így motivált engem.   

 „Ha félsz, mondj el egy imát, de menj tovább.” Sosem szabad föladni. Én hegy és falmászó vagyok. Mindenki megkérdezi tőlem, hogy nem félek-e ott fent. Persze, hogy félek. Sokszor sírok e miatt versenyeken, de akik nem ismernek, azokhoz csak a szép eredmény híre jut el. Nagyon nagyon félek mászáskor, viszont megállok, megnyugszom, és belevágok. Ha nem próbálom meg, akkor nem is fog sikerülni, ha nem is sikerül, legalább megpróbáltam, és annak örültem, hogy nem futamodtam meg. Emlékszem, amikor tornaórán kaptunk egyest, pedig jól játszottunk, azzal a barátnőmmel, akit említettem, és teljesen kiakadtam, könnyeztem és elegem lett mindenből, de azt mondta, hogy nyugodjak meg , mély levegő, és folytassuk. Gyakoroltunk,gyakoroltunk, és még nagyon sokat gyakoroltunk, de megértük a munkánk gyümölcsét, ötös lett. Az idézet nem feltétlenül arra gondolt, hogy imádkozzunk, hanem ha nehézség elé állunk, és megfutamodnánk, vegyünk egy mély levegőt, és bátran menjünk tovább, és ne adjuk fel. Kockáztassunk! Bátorság! Sokáig nem volt semmihez sem bátorságom. Elmesélem. Alsóban osztályfőnöki órát tartottunk, téma a bátorság volt. Kérdezte, hogy ki a bátor. Én rögtön felemeltem a kezemet. Megkérdezte, hogy szoktam e félni. A válaszom ez volt: Nem . Ekkor a tanító néni leordított, és hülyének nevezett, amiért bátor voltam. Olyanokat mondott, hogy akkor ki mernék ugrani az autó elé, meg minden rossz dolgot csinálnék. Akkor még nem jöttem rá, hogy mégis volt akkor félelmem, és olyan kicsi koromban még nem tudtam felfogni a mértéket a bátorság és a félelem között. Nem mernék a kocsi elé ugrani, vagy valami hasonló dolgot csinálni. Igaz, néha rossz napjaimon elgondolkoztam rajta, de nem tudtam volna megtenni. Sőt sajnos elég sokszor gondolok ilyenre , de az élettel is így kell szembenézni. Az élet is egy kihívás, amit teljesíteni kell és nem szabad feladni. Ez is egy hegy, amit meg kell mászni. Lényeg a lényeg: a halász is próbált imádkozni, habár nem volt hívő. Mégis  tovább ment . Nem adta fel. Mennyire fájhatott neki , és mégis kereste az alagút végén a fényt. Amikor kiért az alagútból, még egy alagút jött, ami sajnos zsákutcába vezette őt.  Ő azonban meg volt győződve, hogy lesz ott legalább egy kis fény. Annyi fény volt, hogy ő túlélte, csak a sok harc odaveszett . A sok idő és türelem, amit a halnak szánt. Manolin  pedig nagyon hiányzott neki, s nem is volt, aki segítsen az öregnek. Végülis ha megint visszatérünk A kis herceghez, megint találunk itt valamit. A kis herceg is lassan szelídítette a rókát, a róka pedig  tanácsokkal látta el: „Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...” Minél jobban ismerünk meg egy dolgot, bármi legyen is az...annál jobban kötődünk hozzá. Először nem annyira ismeritek egymást, de az idő múltával, egyre közelebb kerültök, míg az életünk részévé nem válik. Máshogy kezdünk el nézni rá. Lesznek közös pillanatok, amik úgy is eszünkbe jutnak, hogy ránézünk valamire, ami másnak semmit sem jelent, viszont neked sokat jelent az emlékeknek köszönhetően. Mindig is eszedbe fognak jutni a fontos pillanatok, amikre szívesen emlékszel.Igen, a rossz emlékek is eszedbe fognak jutni, de azt próbáld elfelejteni, és valami tanulságot levonni belőle, és igyekezz legközelebb kerülni az olyan helyzeteket.  A múltad örökké kísérni fog. Az igazán fontos dolgok pedig azok lesznek,  amire figyelmet és időt szenteltél, mint ahogy az öreg halász tette. Ő nem csak a halra figyelt oda. Nem csak arra figyelt, habár  abból is több milliónyi volt a tengerbe, mégis neki csak ő kellett, a gyönyörű szép marlin. Amire szeretnék még utalni, hogy nem csak a halra figyelt oda, hanem a fiúra is ,Manolinra. A fiúval nagyon szoros volt a barátság, a tisztelet, s a szeretet egymás iránt. Hiányolták egymást, vágytak egymás társaságára ha nem voltak együtt. Hiába van sok gyerek, ha közülük csak egy fordít rá nagy gondot, és tiszteletet. Nem olyasmiről beszélek, hogy kihasználta volna halászunk, Manolin, szerintem ez a legkevesebb,  amit megtenne egy barát. Ilyen idős korban ha szegény az ember, magányos, nincs kire támaszkodnia, akkor gyorsabban föladja. De neki itt volt ez a fiú. A gyerek tényleg aggódott miatta amikor már több napja el volt veszve, tényleg nagyon fontosnak találta a halászt. Nagyon aranyosnak találtam a jellemét, péladértékű. Az öreg viszonozta a szeretetet, azzal amit tudott Manolinnak nyújtani. Megtanította a halászás módszereire, bölcs gondolatait megosztotta vele. Számára tényleg egy kisfiú volt  a sok közül.

Pi nagyon vallásos volt. Ő tényleg hitt az istenekben, ezért vett fel több vallást is, viszont más szemszögből is nézhetjük a dolgokat. A rengeteg állat ,ami elveszett, azok közül a film végén mégis a tigris lett a legkedvesebb neki, mert rengetek időt szánt rá, hogy kiismerje, megszelídítse, és gondozza. A végén látszott meg, hogy mennyire is fontossá vált neki a tigris. Mennyire rosszul esett, mikor még vissza se nézett. Mindenki azt várta, hogy a film vége boldog legyen, de csak szívünkben éreztük meg az elszakadás fájdalmát. Mindenki azt várta, hogy csíkos társunk ott maradjon a fiúval, vagy legalább visszanézett volna rá.  Egymást megszelídítették:  „Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.”
Hát igen. Ha valaki nagyon megszeret valakit, akkor a búcsú ideje is elég nehéz. A barátság folyamata, arról szól, hogy egyfolytában szelídítgetjük egymást, és lassan szívünkhöz nő az illető. Aztán ha elszakadunk, az egy olyan érzés, mintha a szívünkből tépnének ki egy darabot. Főleg ha a búcsú annyira rövid, hogy időnk sincsen egymástól elköszönni. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy bárkit bármikor elveszíthetünk, és próbáljuk meg, hogy ne egyfolytában egymásra morogjunk, hanem minden pillantatot úgy éljünk meg, mintha az lenne az utolsó közös percünk. A jó barátság olyan, mint a tűz. Fogalmazzunk úgy, hogy a barátság tüze. Ki kell válogatni a legjobb anyagokat, de vigyázzunk! Nem szabad minden fát fejetlenül kivágni érte. Fölépítünk egy alapot neki. Aztán megpróbáljuk meggyújtani. Nem fog először lángra lobbanni. Először kicsi kis lángocskák keletkeznek, majd a tűz egyre nagyobb lesz. A hamu, ami keletkezik belőle, azok az emlékek. Lesz sok eső, és szél ami megpróbálja ezt a tüzet lerombolni, de ha erős vagy és kitartasz, akkor a tüzed addig él amíg csak szeretnéd. Ha mégis elalszik a tűz, akkor elrontottál valamit. Fájni fog. Rájössz, hogy sok türelmed, szereteted, fa anyagod (vagyis te magad) már odaveszett. A tüzet felélesztheted, de már nem lesz ugyanaz. Pi szintén nagyon rosszul érzett, amikor a tigris elhagyta, s még vissza se nézett. Azért fájt ez neki, mert talán túlságosan is összenőttek, megszokták egymást, megszelídítették egymást. A „félelme” , vagyis a tigris már a barátjává vált. Mindez a bátorsággal.

Ugyancsak az öreg halász is mennyi munkát beleadott , hogy kifogja a nagy halat. Hiába próbálta megvédeni a cápáktól, nem sikerült neki.  Viszont annyi bátorsága, és szíve volt, hogy megpróbálta legyőzni a cápákat, lehet , hogy nem sikerült, de az életben sem minden ,,Happy end”.  A halásznak annyira szívéhez nőtt a hal, hogy rosszul esett neki elengedni. Megint csak arra tudok visszatérni, hogy Santiágo nem csak a haltól kellett,hogy elszakadjon. Santiágónak el kellett szakadnia a fiútól is, aki nagyon sokszor gondoskodott róla, hogy legyen  betevője, meg mindent megadott neki,hogy ne szenvedjen. Megszelídítették egymást, egymáshoz nőttek. Amikor elment a halász , rengetegszer olvashattuk, hogy visszakönyörögte a fiút , nehezebb volt egyedül talpra állnia.

„Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.” – Ismerős az idézet? Megértem. Elárulom, hogy a Micimackóból van. Ezt a mesét nagyon szerettem, még mikor nagyon kicsi voltam, majd később azt hittem, hogy egy hülyeség.  Rájöttem , hogy egyáltalán nem.  Nagyon is bölcs gondolatok vannak benne, mint például ez. Sokan nem bíznak önmagukban, pedig lehet, hogy sok különleges képességük van , amit így nem tudnak kimutatni. Mindenki rejt valami különlegeset a bőrében, mindenkinek van egy tehetsége, amit addig nem derít ki amíg ki nem próbál dolgokat, és lehet, hogy valamiben meg is találja a maga útját , s megtalálja, miben is rejlik a tehetsége. Nem mindenki hisz magában, de sokkal  többre képes. Mindenki többre képes mint ahogyan azt gondolja. Csak akarat és bátorság  kell hozzá. Nekem mondjuk sokan mondják, hogy többre vagyok képes mint ahogyan azt hiszem. Ezt már meg is tapasztaltam. Például sosem voltam jó matekos, mert nem szántam rá időt. Egyszer azonban leültem, és rápazaroltam az időmet, energiámat. Nem hiába. Rájöttem, hogy azt is tudnám, ha néha több időt szentelnék.  Ennek akadálya is van. több dologgal is foglalkozom, és nem tudok mindenre egyformán időt szentelni. Inkább amit elkezdtem, azt be is fejezem, vagyis pontot teszek a végére. A fontos dolgok mellett , még a családra, barátokra és egyebekre is figyelnem kell, nem hagyhatom, hogy ezek miatt elveszítsem azokat, akiket a legjobban szeretek, akik a legfontosabbak számomra, és olyan dolgokat tettek amik nagy vonalban megváltoztatták az életemet, és nagyon sokat köszönhetek nekik, és szeretném viszonozni a kedvességet, és sokáig megtartani velük a jó kapcsolatot.  Sokan mondják, hogy minden fejben dől el. Nem igaz. Az eszed csak felidéz dolgokat. Ott van mellette a szíved. Megpróbálja legyőzni a monoton gondolkodási módot, s érzéseket vált ki belőled. Ez olyan, amikor nem tudod, hogy az agyadra, vagy a szívedre hallgass. Legyél erős, és próbálj mindig jó irányba haladni. 

Az öreg halász is igen sokat mutatott.  Ilyen idős korban sajnos az emberek már nem tudnak olyan nagy dolgokat nyújtani, mint régen, felejtenek, elgyöngülnek. Ez az ember viszont más volt. Ott volt az a csillogás a szemében. Egész életében ezt csinálta, s ez a tudás megmaradt neki örökre. Bátrabb volt mint hitte. Nem mindenki merne kihajókázni  csak úgy több napra.  Nem mindenki szánta volna el magát arra, hogy kifogjon egy ilyen nagy halat. Erősebb volt mint sejtette. Igen, itt visszatérek a korosodásra. Ilyenkor az ember legyöngül, de a mi Santiagónk, nagyon nagy harcot vívott és igenis nagyon erős volt! Nem sok ember lenne képes ekkora harcot vívni a vizek erejével. Sok erő és kitartás kellett ahhoz, hogy kifogja a Marlint, hogy  éjjeleken át tartsa a zsinórt, hogy eltűrje sebeit, közben magának is ellássa az élelmet, hogy legyőzze a cápákat ,vagyis megvédje nyereségét. Okosabb volt mint vélte. Bizony idős korban az emberek felejtenek. De amihez ő értett...azt sose felejtette el. Nem felejtette el a zsinór, a nap, a víz... állásának jelét, még mindig a fejében volt az összes halász módszer . Kifurdalta, hogy aludhat este, hogyan egyen... a cápák ellen is a harci eszközeit ő maga találta ki.

Pít is  jellemzi ez az idézet. Ha belegondolunk, akkor mennyi ideig tudnád a tengeren túlélni egyes egyedül egy tigrissel? Nem sokáig ugye? Ő még gyerek volt, és nagyon össze volt zavarodva, főleg , hogy a családját is elvesztette, viszont nem adta föl. Kitartott, küzdött. Nem úgy állt a dolgokhoz, hogy á nincs remény, inkább itt halok meg . Nem. Talpra állt, és kihúzta magát. Nagy kitartó szellem  volt egy kisgyerek testébe bújva.  Bátrabb volt mint hitte: Mint mondtam, igen nagy bátorság kell ahhoz, hogy neki induljon a messzeségnek, annak a tudatával, hogy a családja elsüllyedt, s egyetlen utazótársa egy tigris volt, aki a lelket még tartotta benne. Erősebb volt, mint sejtette...sok lelki és fizikai teher érte az az idő alatt, amit mind tűrnie kellett, és ehhez mind erő kell. Erős volt . Kitartott. Kevés emberben van meg ez az akaraterő.  Okosabb volt, mint vélte. Láthattuk, mennyi mennyi ötlete volt, s mennyi mennyi tapasztalatot gyűjtött. Láthattuk, amint a naplót írta, s hallhattuk bölcs gondolatait/tapasztalatait. A film végén nagyon tetszett, amikor át kellett, hogy mesélje a történetet, s igazat mondott. Pí úgy fogalmazott, hogy az állatokat a tulajdonságaik alapján elnevezte különböző emberi szereplőknek, de a történetet úgy mesélte, hogy a kalandos útját egyedül járta végig, szóval a tigris magát a fiút jellemezte volna? Ő lett volna maga a fiú? Erről lehetne vitatkozni, mert mindenki mást gondol, viszont ez az én véleményem, amit úgy gondolok, hogy most megosztok veletek.

„Nem számít, ki vagy, nem számít, mit birtokolsz, néha egy kis bátorság meg tudja változtatni a történelem menetét.” - Edward Snowden. Nem azt kell, hogy valakinek milyen mély a zsebe, s nem is kinézet alapján kell elítélni. Csak az számít, hogy mit teszel.  A tested, s tetteid beszélnek, ha nem hagynak szóhoz jutni, mint ahogyan a sírás is az, amikor a tested beszél helyetted, amikor nem jutsz szóhoz.  A tetteid sokkal fontosabbak... Nem az számít, hogy ki vagy.. lehetsz te egy szegény ember, vagy egy nagyon gazdag ember, egy teljesen normális ... Ezek semmit sem fognak jelenteni másoknak. A tetteid viszont sokat fognak magyarázni. Ők a szívedre kíváncsiak. Hogy állsz hozzá a dolgokhoz, az emberekhez. Nekem apukám mondta sokszor el, hogy az emberek tükrök. Ahogyan bánsz velük, úgy fognak ők is veled bánni. Ha te goromba vagy velük, ők is azok lesznek. Ha kedves vagy, akkor ők is azok lesznek. Rájöttem, hogy ha egy emberre mosolyogsz, még ha idegen is, az viszonozni fogja a mosolyt. Belőlem nem nézné ki senki, de nem szeretek mosolyogni, viszont tudom, hogy az emberek örülnek, ha a boldogságot okozol nekik. Én ezt szeretem tenni, de ha valaki a barátaimat bántja, annak kegyetlenül a lelkébe tudok marni, és kegyetlenül meg tudom bántani. Ugyanígy vagyok az agresszióval, verekedéssel. Nem szeretek verekedni. Kaptam már barátoktól undok pofonokat, de nem tudok visszaadni nekik. Nem tudnám a barátaimat bántani. Magamat se tudnám megvédeni, csak ha annyira durva a helyzet. Ha pedig valaki bánt egy olyan személyiséget, akit nagyon szeretek... Az a személy meghal. Igazán csak akkor vagyok képes ütni. Akkor nagyon. Rengeteg erőm van , amit nem tudnék felhasználni ha nem edzenék, ezért inkább edzésen szoktam levezetni az energiámat. Volt már nagyon sok példa rá,hogy kiálltam a barátaimért , amikor fizikailag bántották őket,  s akkor a támadó tényleg nagyon mebánta , hogy kikezdett velünk....és megint nem értem, hogy hogy tudok ennyire elkalandozni egy témában.  Szóval. Ha még nem akadt alkalmad kibújni a bőrödből, akkor várd ki a legmegfelelőbb pillanatot, és mutasd meg , hogy mit tudsz! Ha valamihez értesz, akkor  azt ne rejtegesd mások elől. Ne érdekeljen, hogy kinek tartottak előtte, és hogy ki voltál. Ha olyat cselekedsz, ami példaértékű, akkor az emberek felnéznek majd rád, és még jobban megszeretnek. Másokat is figyelj meg, figyeld meg, hogy ő is mihez ért, és ne nézd le. Segíts neki, hogy ő is megtalálja a maga útját. Az embereknek össze kell tartaniuk, nem pedig lenézni másokat, és egymás lelkét enni. Tartozzunk össze. Ne szarjunk egymás fejére. Légy önmagad, ne színlelj mást, merj mutatkozni, s mást is csak biztassál. Próbáld meg, hogy másnak ne okozzál lelki sérelmet, mert soha nem lesz önmaga.  Segíts neki előbújni. Én előtte nagyon más voltam, mostanáig pedig teljesen megváltoztam jó irányban. Ezt mind a cselekvéseim változásával értem elő, volt bátorságom a régi énemből levetkőzni. Régen alig voltak barátaim, manapság meg rengeteg jó barátom van. Igaz, hogy a jó barátok úgy fogadnak el, ahogy vagy, meg nem miattuk kell, hogy megváltozz, de örülök , hogy megváltoztam, én magamat így érzem jobban, és még mindig változok. Még egy kis tulipán vagyok, aki kezd előbújni, de nem nagyon mer. Nem merek úgy közönség előtt fellépni, hogy a szemükbe nézzek, mert félek a kritikától. Nem is az , hogy félek a kritikától, mert akkor próbálok javítani, az még a jobbik eset. Én a csúfolástól félek. Nem merek előállni, mert félek. Mitől félek? Hogy kicsúfolnak. És Miért csúfolnának ki? Mert elrontom. Miért rontom el? Mert félek. Tisztára olyan logika, mint A kis hercegben az iszákos. Hiába van mellettem sok ember, aki azt mondja, hogy csak fel a fejjel, és csak bíztat, ha van egy ember, aki mindig csúfot űz belőlem, és ez kegyetlenül fáj. Nincs önbizalmam. Lehet , hogy vicc...de ki tudja?  Mindig a fejemhez vágnak dolgokat, amiket nem kell, pedig a szavaknak súlya van, és nem szabad csak új dobálózni velük. Minden egyes mondatot meg kellene gondolni. Apa mindig azt mondta, hogy számolja el tízig, mielőtt kimondok valamit. Igen ám, de az élet pörög, és nincs időnk számolgatni, mert így soha nem lesz kész a mondanivalónk. Mire elszámolunk tízig , elfelejtjük a következő mondatunkat. Ilyenkor történik meg, hogy kicsúszik valami a szánkon, amit nem gondoltunk komolyan, és valakinek ez nagyot fog csattanni. Ne hagyjuk , hogy puszta szavak tegyenek tönkre embereket. Egy embernek a rossz megjegyzések örökre ott fognak maradni a szívében. Ha mondjuk egy tóba dobsz egy követ, akkor elkezd hullámozni. A hullámok elállhatnak, de a tó mélyén a kő örökre ottmarad.  A sértések és a gyalázások legtöbbször a pubertás korban jönnek elő, ilyenkor mindenki be akar vágódni a dumákkal, nagynak akar látszódni, s ilyen szavakkal másokat lekicsinyíteni. Ilyenkor az idősebb embereket is le akarják nézni, például a tanárokat, akik szintén nem adják magukat, mert azért ők is tiszteletet érdemelnek, ilyenkor van a harc.  Persze, kamaszként az ember sose tudja előre a céljait.  Akiket addig lenéztek, azok lehet, hogy egy kis bátorságot vesznek, és nem hagyják, hogy tovább bántsák őt, és visszavág. Ezt általában úgy mondják: Fordul a kocka.  

A halászt is úgy ismertük meg, hogy egy szegény, öregember volt, mégis a végére szemünkben egy óriási hős lett. A végén az egész falu felnézett rá. Lehet , hogy nem sikerült a halat egészben visszahoznia, de a sok küzdelmet, és fájdalmat mindenki átélte. Ekkor az emberek  felnéztek rá, beleértve mi is .Ilyenkor mondjuk azt, hogy Ez igen! Végre egy ember aki valamit tett, végre valaki, aki megmutatta, hogy hogyan próbáljuk meg elérni az álmainkat, aki olyasmit sugall, hogy ha elveszted a meccset, mások szemében akkor is győztes maradsz, mert legalább megpróbáltad, és nem hagytad csak úgy abba. Arról már nem ő tehetett, hogy a hal csak úgy „elúszott”  ő tényleg mindent megpróbált. Ahogy általában mondják: szándék a fontos. Igen, lehet, hogy ezt ajándékozáskor szokták mondani, de itt is megállja a helyét. Először, csak úgy távolabbról ismertük meg, de másként. A vége felé egyre több dolgot tudtunk meg róla, egyre nagyobb hős lett szemünkben, mindez páratlan, hősies cselekedeteinknek köszönhetően. Egy egész más szemszögből kezdtük megismerni.

Pi nem tartozott a népszerű gyerekek közé..és aztán? Vett egy kis bátorságot, s próbált bizonyítani. Lerövidítette a nevét, vagyis vette a pí számjegyet, s többféleképpen is fölvázolta. Végül csak akkor sikerült csúfolóit lekoptatni, amikor felírta a pí összes számjegyét.  Bátorságával felvállalta a sok vallást is , és nem tágított tőle, még ha szülei is le akarták beszélni róla.  A szerelem is furcsa volt nála. Pí nem olyan volt mint a többi gyerek, ő különleges volt. Nem is értem, miért mesélem el eyt itt mind, amikor pont az a lényeg, hogy nem számít, hogy ki voltál előtte. A tengeren úgy is egy voltál a természet erejével. Itt csak talpraesettségére, bátorságára, s az eszére számítatott. Természet ereje.... hmmm...
„A természet olyan, mint egy szimfónia, amelyet csendesen vezényelnek.”-Deepak Chopra

Itt végre hozzá is szólhatok a témához valami értelmeset, mint zenészlélek. Lehet, hogy a karmester csak halkan vezeti az egészet, de amit vezet az lehet:pp ( piano pianissimo- nagyon halk) P (Piano- halk)  Mp ( mezzopiano-középhalk) Mf ( mezzoforte - középhangos) F ( Forte - hangos) FF (forte - fortissimo nagyon hangos) A karmester, aki vezeti az egészet, nem csak találomra hadonászik kezével. Mindenkinek van egy kottája, amiben mindennek megvan a maga rendje. A karmester , csak próbálja összehangolni a zenekart. Próbálja kezével a dinamikát ábrázolni. Úgy, ahogyan a rendőrök szoktak a kezükkel dolgokat ábrázolni.  A karmesterek, ha felfelé, gyorsabban kapkodják kezüket, akkor hangosan kell, ha pedig lassan, s óvatosan lefelé , puhán eresíti kezét, akkor halkulni kell. Ha szökdécselni-ugrálni kezd kezével, akkor staccatóról van szó, ami azt jelenti, hogy pattogósan, ugrálva-vagyis egy hangot nem hosszan tartunk ki, hanem röviden játsszuk le.  Ha valami olyasmit mutat, hogy folytonos, inkább vízfolyásra emlékeztet, akkor  a legátóra gondol. A legato az  folytonos, egyfolytában kötődnek egymáshoz a hangok, megszakítás nélkül. A természetben is megvan ugyanez a harmónia. Fogalmazzunk úgy, hogy a piano pianissimo, az a nagyon csendes idő, amikor még szél sincsen. Az érzés, amikor csak lágyan süt a nap, és semmit nem érzel. A Piano, lehetne amikor már valamennyivel szelesebb az idő, de még mindig nagyon szerénykedik . A mezzopiánónál már egyre dühösebb. A mezzfortenál már esik, A fortenál már villámlik s mennydörög, s egyre hangosabb, forradalmasabb, Míg a Forte fortesszimónál a leghangosabb, már jég is esik, s már orkánok vannak. Mindennek megvan a maga rendje. Minden megvan írva előre..nevezhetjük forgatókönyvnek is. A természet olykor lehet olyan lágy, hogy a tenyerünkből lehetne etetni, de olykor pusztító is tud lenni.  Lehet, hogy nem is a természet eszik a tenyerünkről, hanem mi eszünk belőle.

A halásznak annyi szerencséje volt, hogy nem volt rossz idő, és nem volt még egy gonddal több. A sötétség így is megnehezítette a dolgát. A természetből ő is evett. A delfin és a repülőhal . Ezt nyújtotta neki a természet, ez táplálta a halászt.  A természet el is vette amit adott neki, elvette tőle a marlint. Olyankor,  amikor megölt egy cápát, elgondolkoztam azon, hogy azt mondjuk miért nem tette be a csónakba. Azt is elbírta volna adni, vagy megenni. Csakhogy azt nem emberien ölte meg. Azokat dühből ölte meg. Azt nem szeretettel halászta ki ahogyan a nagy halat.  Visszatérve, a halász szerette a természetet. Egész életét ennek szentelte, a tengernek. Ha most elmennék egy tengerre, akkor eszembe jutna ez a történet is.

Pí életében pedig a szigeten volt egy nagyon szép utalás a természetre. Amit reggel elvesznek tőle, azt este a természet visszaveszi. Erről őszintén az jut eszembe, amit a növényekről tanultunk, hogy reggel oxigént bocsátanak ki, este pedig a rossz levegőt belélegzik, s azt alakítják át oxigénné. Ez nem lényeg. A természet is felruházható emberi tulajdonságokkal, vagy az ember ruházható fel a természet tulajdonságaival? Hiszen az ember is a természet része. Az ember az a faj, aki a legtöbbet veszi el a természettől, legönzőbb. Nem úgy adják vissza a természetnek a dolgokat, ahogy az nyújtja nekünk, viszont akinek nem inge ne vegye magára.

 

Megtekintések száma: 677 | Hozzáadta:: Messalina | Helyezés: $
$
/4
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Copyright MyCorp © 2024 | Az oldalt a uCoz rendszer működteti