Gondolataim a küzdelemről, szabadságról, szeretetről és halálról
Az öreg halász és a tenger kapcsán (esszé)
„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék! Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni!”- Ernest Hemingway
Egész életünk során egyfajta csatát vívunk, először is önmagunkkal. Babszem korunk óta folyamatosan változunk, mindenféle külső és belső behatások következtében. Először nincs is tudatunkban e változás, később, pedig tudatossá válik, sőt mi saját magunk teszünk ennek érdekében, de miért is akarunk megváltozni? Azért, mert az élet egy sírig tartó versenyfutás. Folyamatosan küzdenünk kell, hogy kitűzött céljainkat megvalósítsuk, de nem elég elérni, meg is kell tartani. S ehhez a küzdelemhez alkalmazkodni kell, alkalmazkodás nincs változás nélkül, s e nélkül nincs harc.
Ha nincs harc, nincs kitartás. Ha nincs kitartás, akkor nincs erő, bátorság. Az emberek közül sokan nem kitartóak, ha valami az életben nem úgy alakul, ahogyan eltervezték, akkor feladják. Az öreg halásznak sem sikerült nyolcvannégy napig halat fognia, de hisz abban és tudja, hogy a nyolcvanötödik napon meglesz a nagy fogás. Minden az erőből fakad. Ha nem vagyunk elég erősek, elveszítjük a focimérkőzést, vagy ágyba dönt egy kis nátha is, és még az is előfordulhat, hogy elveszünk a nagyvilágban. Tehát minden az erőből fakad, ami szükséges a kitartáshoz. Kitartás nélkül csak egy borsszem lehetsz a sok közül, amit elfúj még a tavaszi lágy szellő is. Ha viszont kitartóak vagyunk, bármivel szembe szállhatunk. Hemingway művében a halász öreg volt és már nem is volt túl jó formában, mégis kitartott céljai elérésében. Nem vesztette el erejét még a legreménytelenebb helyzetben sem. Felvette a harcot a világgal szemben a vereség biztos tudatában is, végezte a dolgát a pusztulás árán is, hiszen sajátmagának is tartozott ezzel, hogy bizonyítson.
Szabadnak lenni, mint a madár, erről álmodik minden ember. Kérdés, hogy mit jelent szabadnak lenni? Ha jól meggondoljuk mindenki szabadnak születik, és a saját maga sorsa kovácsa. Az idő múlásával, azonban mindannyian a kegyetlen, igazságtalan világ és az értelmetlen valóság rabjaivá válunk. Azonban gondolataink mindig szabadok lesznek. Talán úgy van kitalálva ez az „Élet”. Szabadnak születünk, mégsem vagyunk szabadok. Harcolunk, és mégsem értünk el semmit. Hemingway regényéhez visszatérve az öreg halász is szabad, egyedül él, de mégis magányos a tengeren a fiú nélkül. Némely filmekben az ember egyedül és a lakatlan szigeten, oly szabad és tehetetlen egyszerre, túlságosan is szabad, szabadnak lenni jó, de egy bizonyos mértékig. A gyerekek beleértve engem is szabadabbak szeretnének lenni, de egy idő után a jó gyerek megunná, és ott vannak azok a könyvek és filmek, ahol az emberek szerelmükkel együtt élnek egy szigeten, a tenger közepén boldogan és békében. Szerelmesek vagyunk, de mégsem szeretünk. Mit jelent akkor a szeretet? A szeretet nem valakihez vagy valamihez fűződő viszony, a szeretet elsősorban magatartás és az ember viszonyulása mindenhez, az egész világhoz. A szeretet érzelem, s kérdés, hogy ezzel egy másik embert szeretünk vagy éppen önmagunkat? Ahogy a mondás is tartja: „Kinek a pap, kinek a papné”. Elsősorban többfajta szeretetet különböztetnék meg. Szerethetünk embert, állatot, tárgyat vagy éppen egy eszmét is, de mit ér a szeretet, ha nincs tisztelet. Szeretünk valakit, de mégsem tiszteljük. Azt mondjuk, mi emberek tudunk szeretni, s értelmes lények vagyunk, mégis megöljük az állatokat és pusztítjuk a természetet. Ezzel pedig magunk alatt vágjuk a fát. Azt mondjuk: „szeretlek”, s valójában nem is tudjuk, hogy mi a szó valódi jelentése, s önmagunkat talán sokkal jobban szeretjük, mint a körülöttünk lévő egészet. Gondoljuk csak bele, hogy hány ember adná önzetlenül az életét egy másikért?! Talán még mi magunk sem, csak a saját érdekeinket nézzük. Ha szeretünk, meghalunk, ha nem akkor is.
S hogy mit jelent a halál? A halál egyfajta félelem. Félelem az ismeretlen miatt. Számomra egy nagy titok. Mondhatnám sokféleképpen, hogy : sötét, rossz, kegyetlen, igazságtalan…, de én csak annyit mondok, hogy titok, amit csak akkor tud meg mindenki, ha átéli, és mindannyiunknak mást rejteget, szépet és jót vagy éppen csúnyát és rosszat. A halál szomorú dolog, de mégsem tudja mindenki, hogy mit is jelent, azt, hogy senki sem élhet örökké. Előbb vagy utóbb mindenki távozik a túlvilágra, ki így, ki amúgy.
Megszületünk, mégis meghalunk. Harcolunk, mégis elbukunk, de ha nyerünk, akkor is vesztesek maradunk. Mindezek ellenében mégis küzdenünk kell, mert ha nem küzdünk, akkor nem is teszünk, ha nem teszünk, akkor, pedig emberek nem is vagyunk.
Összefoglalóul a könyvben és az életben is megjelenik az ember harca a világgal, önmagával és a természettel, tehát mindennel és mindenkivel. Nemcsak a regényből, bárhonnan veszünk példát a halálra, szeretetre, küzdelemre… ,mindegyik példának ugyanaz az üzenete és az értelme az ember számára.
Varga Andrea 8/4
|
