Milyen jól esik egy forró kávé így a tél derekán, kissé felmelegíti az embert…
A
földszinten van egy kis kávézó, ami éjjel-nappal nyitva tart, csak
éppenséggel mindig műanyag pohárban szolgálják fel az italokat, ettől
pedig mindennek olyan kesernyés íze lesz…
A
férfi inkább le sem ment… Lehajolt, hogy a kisszekrényből elővegyen egy
kopott dobozt. Még a felesége csomagolt neki egy szendvicset, amikor
eljött otthonról, de hát annak már jó ideje. Finoman felnyitotta a doboz
fedelét, de a szendvics nem volt túlzottan csábító. A kenyéren és a
húson már jól láthatóan megmutatkoztak a romlás sárga és zöld foltjai. A
férfi undorodva az asztal mellett álló szemetesbe öntötte az egészet és
hátradőlt a puha, nyikorgó székbe. Ráérősen levette vastagkeretes
szemüvegét, és gondosan megtörölgette a homályos, összekaristolt
lencséket. Már rég le kellett volna cserélnie újra, csak éppen egy
valami nem volt meg hozzá: pénz.
A
kollégái már nem igazán szerették a hivatásukat, mert megcsömörlöttek
és a fizetés sem volt valami jó. Mi tagadás, maga sem tartotta
kihívásnak többé a tanári állását, hiszen ugyan melyik fiatalt érdekelné
igazán a bonyolult és zavaros fizika? Mégsem mondott fel, hiszen ez
volt az egyetlen dolog, amihez értett: a tanítás. Anyagilag persze ő sem
volt könnyű helyzetben, hiszen most is az egyik barátjánál szállt meg,
mert éppen nem tudott hazautazni. Nem volt elég pénze vonatjegyre, a
kedvezményesebb bérletek pedig már elfogytak.
Visszabiggyesztette
a szemüvegét az orrára és lassú, nehézkes mozdulatokkal bekapcsolta a
számítógépet, ami tulajdonképpen a kis szoba szegényes bútorzatának
legértékesebb részét képezte. A gép hangosan zúgva beindult. A monitoron
felvillant pár fény, majd megjelent egy ismeretlen internetes oldal,
egy chatszoba. Kíváncsiságból körülnézett. Először alig látott valamit a
képernyőn, és hirtelen elkezdett fájni a feje a vakító fényektől. Már
épp ki akarta kapcsolni az egészet, mikor egy pillanatra megakadt a
szeme a bejelentkezettek névsorán. Az oldalon nem a szokványos emberek
váltak elérhetővé, hanem furcsa neveket látott, mint Lélek 1 és Lélek 2…
Közben a többieké mellett felvillant a sajátja is: János Lelke. A férfi
azt hitte, csak képzelődik, de még nagyobb meglepetésére egy újabb
furcsa név jelent meg az oldalon: Isten. A szócska melletti ikon zöldes
fénnyel felvillant, miszerint a személy elérhetővé vált. A férfi
elképedve bámulta a betűket. I-s-t-e-n. Hihetetlen… Mi van, ha az igazi?
Képtelenség, de mégis érezte, hogy úgy van… Hirtelen annyi minden
jutott eszébe. Kérdések és milliónyi kérés kavargott a fejében, de
melyikkel kellene kezdenie? Hiszen még csak azt sem tudja, hogyan
szólítsa meg?!
Gépelni
kezdett, de az első szónál elakadt. Mit kérjen? Pénzt? Hiszen Istennek
valószínűleg nincsen pénze és még Ő sem adhat olyat, ami nincs…Talán
akkor egészséget? Hiszen arra magának kell vigyáznia, meg hát amúgy is
elég jól érzi magát, csak éppen a szemével akadt egy kis gond. A
szemüveg még azon is segítene, ha nem lenne olyan régi, de hát ahhoz is
pénzre lenne szükség… Szóval akkor mit kérjen? Örök életet? Ugyan! Kinek
kellene? Nyomorogni, nélkülözni, szomorkodni, sóvárogni a szebb élet
után örökkön örökké? Akkor már inkább jöjjön csak a sötét halál, ha itt
az ideje… Azért mégis, mit kérhetne? Szeretetet? Talán az is meg van,
hiszen neki ott a felesége. Egykor még szerette, s meglehet, ez még ma
sincs másként, csak kevés időt tölt otthon, vele… Idő… Ez az, amire
szüksége lenne, sok-sok idő, kettesben a feleségével, csak épp a munkája
köti le az ideje legnagyobb részét. A munka az, ami nem engedi, ami
visszahúzza, börtönbe zárja…
Hirtelen
eszébe jutott valami és a billentyűzet felé nyúlt. Csak egy pillantást
vetett közben a monitorra, de ugyanabban a pillanatban szinte
megdermedt… Hátradőlt a nyikorgó székében, ami felnyögött a súlya alatt…
Az Isten szócska melletti ikon fénye kialudt, a személy már nem volt
elérhető…
A
férfi egy mérhetetlen sóhajjal nyugtázta a dolgokat. Végül kikapcsolta a
gépet. Fáradt tagjai tiltakozása ellenére mégis felállt. Kinézett az
ablakon. Elgondolkozott. Talán felmond, és nyugdíjba vonul, akkor
itthagyhatna mindent, és végre sokkal többet lehetne a szeretteivel…
A
zsebébe nyúlt és előhúzott egy gondosan összehajtogatott százast, amit
rossz időkre tartogatott eddig. Talán elég lesz egy jegyre hazáig…
Elhatározta, hogy még aznap hazautazik, és, talán még otthon várná is
egy forró, finom kávé…
Korsós Karolina 8/3 - 2012.04.06.
