Előfordul, az embernek muszáj füllentenie, hogy kikerüljön a bajból. Így néha én
is eleresztek egy-két kis lila gőzt…Egyszer éppen a szobámban játszottam, mikor
megszólalt anyukám:
- Kisfiam! Kérsz egy kis husit? Én nem tudtam ellenállni a hús csábító illatának,
ami a levegőben szállingózott. Így hát odarohantam a konyhába, hogy megegyem
az ínycsiklandozó falatkákat. Egy nagy tálon pompázott a húsbokor.
Habozás nélkül beleharaptam. Kicsit furcsának találtam az ízét. Hát meg is
kérdeztem:
- Anyu! Ez biztosan filézett hús volt?
- Persze drágám!
Csak pár nappal később jöttem rá, hogy mi is volt.
Karfiol bundában. Tökéletes álca! Micsoda álhús!
Az én drága anyám jól átvert! A kutyafáját!
Ez bosszút kíván!
Napokig szövögettem kis tervemet. Á….Hmmm…
Anyám a lekvárok közül csak az eperlekvárt nem
szereti! Készítettem egy epelekváros szendvicset, s két-három
kolbászt is tettem bele, hogy különleges zamata legyen.
- Anyu! Csináltam neked egy szendvicset, mert nagyon szeretlek.
- Jaj, drágaságom, köszönöm!
Alig vártam, hogy beleharapjon, de előbb megkérdezte:
- Ez eperlekvár?
- Nem…á dehogy…nem! Meggylekvár-válaszoltam egy hangyányit kuncogva.
Ekkor beleharapott. A homloka igen összeráncolódott, fura képet vágott,
s én majd meghaltam a nevetéstől. Pár órával később gyanakvóan
megkérdezte ismét:
- Ez meggylekvár volt? Nagyon hasonlított az eperre. Én meg sem szólaltam.
Pár nappal később mégis rájött a turpisságra.
Legalább így már kvittek vagyunk!!!!
|
