Azt hiszem,nem tagadhatom,hogy bennem is megvan az ősi
jelszó:Ej,ráérünk arra még!
Amikor elsős voltam,sosem keltem fel a reggeli ébresztőórára.Be kell
vallanom,ha anyukám nem jött volna be a szobámba,és nem húzta volna le a
takarót,és majdnem velem együtt a lepedőt is,ott aludtam volna
délig,bármennyire korán feküdtem is le.Mostanság ez már egyáltalán nem jellemző
rám,de most az az új divatom...khm, mármint szokásom,hogy miközben tanulom a tananyagot,mintha
a televízió és a számítógép életre kelt volna és hívnak,csalogatnak,hogy ott
érdekesebb dolgok folynak náluk,mint nálam.Persze ez nem igaz,hogy ők beszélnek
hozzám,csak a lustaság vezérel oda az elektronikus dolgokhoz.Sokszor szívesebben
pihennék,szórakoznék,de van egy kötelességem,a tanulás,ezt muszáj
megcsinálnom.így erőt vettem magamon,s később leszoktam erről.Perpillanat
nincsenek Pató Páljaim.Rendszeresen segítek otthon a házi munkában, tanulok, korán
kelek és még sorolhatnám.
Szerintem a sok munka után mindenkinek jól esik egy kis pihenés,ami
természetes,de,ha valaki nem akarja elvégezni a feladatát az már restség.
