Az ember hibázhat, hazudhat,van,hogy akaratlanul is.Léteznek apró
füllentések,amik olykor szükségesek,és amik megbocsájthatóak.Vannak a
hazugságok,ami vagy túl nagy vagy éveken át húzódik.Ezek súlyosabb
következményekkel járnak.
Én is hazudtam már,nem egyszer.Utána mégis mindig rájövök,hogy nem
kellett volna ezt tennem.Engem sokáig bánt a lelkiismeret,de aztán elmúlik.
Most egy kissé viccesre sikeredett történetet írok le.
Nyáron apukám egyik munkatársával,Attilával és
lányával, Szanival mentünk a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe.Ott voltak
óriási,kanyargós csukott csúszdák, amiket mindig is utáltam.
Egyszer Szani így szól hozzám:
-Szinti,te már próbáltad azokat a csúszdákat?
-Ömm...igen!-hazudtam kapásból.
-Szuper.Milyen volt?-kérdezősködött.
-Hát...eléggé félelmetes,de túléltem-mondtam,miközben
rengeteget hadonásztam.
-Én kipróbálom!-jelentette ki.
-De hát nem is tudsz úszni!-állítottam le.
-Jajj, ugyanmár!Ha te túlélted,akkor én is túl fogom.
Az odavezető utat végig paráztam Szani épsége
miatt.Felkísértem a csúszda bejáratáig és ott megláttam a csúszda
nevét:KAMIKAZE.
-Jól kezdődik,a neve is taszító-motyogtam.
-Mi?Te már voltál itt,nem?-nézett rám érthetetlenül
Szanella.
-Ja,igen...semmi...csak az emlékek-röhögtem.
-Nekem van az izgulásra okom-magyarázta.
Előttünk egy fiú lecsúszott,de egy idő után a hátam mögül
hallottam a visító hangját.
-Úristen, ez hol van?-kérdeztem.
-Kanyargós ám!-nevetett fel Szani.
Ezután Szani meglökött és mire észrevettem,hogy a sötétben
csúszok,addigra már nem hallottam a fiú hangját.
-Ne...talán már nem is él...hova jutok...ez egyre
rosszabb!-ordítottam.
Óriásit csobbantam a vízbe.Szani pedig majd megfulladt a
röhögéstől.
Ezt az élményt soha nem felejtem el,de még mindig nagyon jó barátnők
vagyunk és nem haragszom rá.Ezek után meggondolom,hogy mikor hazudok.
| 
