Rajzóra volt. Ültünk csendben, ami nálunk rajzórán igen ritka. A fiúk valószínűleg megunták a csendet vagy nem tudom, de kitalálták, hogy egy kis színt visznek a rajzórába.
Nem tudom, hogy melyikük agyából pattant ki ez az ötlet, de bevallom arra jó volt, hogy megtörje a csendet! Na, jó most már elárulom, kitalálták, hogy a lányok cipőfűzőjét kikötögetik. Először csak érthetetlenül néztünk rájuk. Mikor már vagy harmadszorra végezték el a turpisságot, akkor ők is, és mi lányok is, elkezdtünk röhögni. Mi rajtuk, vagyis a fiúkon, ők rajtunk lányokon. Egyszóval az egész osztály döngött a röhögéstől. Röhögtünk, röhögtünk és még mindig röhögtünk, mikor hallottunk két: - „Most már osztom a mínuszokat!”- mondatot. Mindenki elhallgatott, csönd lett. A tanár kiment, valószínűleg táblafilcért vagy...nem tudom. Erre mintha egy gombot nyomtak volna meg, kitört a gátat nem tűrő, önfeledt, zúgó nevetés. Nem telt el három perc, a tanár visszajött. Egyszerre mindenki negatív szmájlit vágott. Lestük, mikor megy újra ki a tanár, de vesztünkre bent maradt az osztályteremben.
Hát így múlt el egy nem mindennapi rajzóra.
|
