|
Becsapós mese
Egyszer volt, hol nem volt az
Óperenciás tengeren is túl, a hírmondócska fülébe súgtam ezt a mesét, azóta
mindenfelé meséli. A kerekerdő egyik sarában éppen fát vágtam,
amikor megláttam egy mókust. Hát az úgy megijedt, hogy futtában feldöntött
két-három fát,amiről úgy hullott a mogyoró,hogy majd agyonvert a dió.Aztán nagy
nehezen feltápászkodtam,és elmentem a
városba.Ott épp nagy verekedés tört ki.Miután a tömeg eltűnt egy ember azonban
elmondta a nagy verekedés okát:
- Mindenki meg
akarja tudni, hogy hol van a csudahegedű, de azt csak én tudom.
- Na és hol?
- Hogy elmondjam,
három próbát kell kiállnod. - Az első:lisztet kell hoznod a malomból. A
második:ki kell fognod három halat a Tiszából,ami kiszáradt.A harmadik:az élet
vizével élessz fel egy holt embert.
Sötét volt,és ha hiszitek,ha
nem,három szalmaszálból akkora tüzet raktam,hogy nappali világosság
támadt.Mentem,mendegéltem a malomba,hát észrevettem,hogy beleestem egy lyukba.Gyorsan
hazaszaladtam a létrámért,és
kimásztam.Odaértem a malomhoz, benyitottam,
s annyi víz kiömlött,hogy a
kiszáradt Tisza tele lett vízzel.Ebből már elegem lett.Elvittem egy
zsák lisztet,és átadtam az
embernek. Elmentem a Tiszához,és nem tudom,hogy de kifogtam egy nyulat a
vízből. Gondolkodtam mióta tudnak a nyulak úszni. Nem nagy baj, és zsebre
vágtam az állatot. Egy kutya arra járt,és mindig körülöttem lézengett.Gyorsan kifogtam három
halat, a
harmadiknál megszólalt a hal:
-
Ne bánts!
Aztán nem
sokkal utána a kutya is megszólalt:
-T e is
megijedtél, amikor a hal megszólalt!
Elvittem a
három halat az embernek.Aztán pedig felélesztettem egy holt embert az élet
vizével.Az ember így szólt:
-
A
csudahegedű a sárkány kastélyában van, de ne aggódj nincs messze,cask száz
esztendőre innen.
És nekem még csak akkor jutott eszembe, hogy semmi
szükségem sincs rá.De ha már ennyi dolgot tettem érte akkor üsse kő.Az út
hosszú, ezért ketté törtem egy diót,és egy szárnyas ló jött elő.Olyan gyorsan
szálltunk,hogy nem száz,hanem ötven év alatt értünk oda.
-Édes
gazdám,itt vagyunk a sárkány kastélyánál.
Hiszitek nem hiszitek a kastély akkora volt, hogy
a felhőkig ért.Benyitottam,s hallom,hogy
valaki nagyon vékony hangon beszél,de nem látom
sehol.Lenézek,s lássatok csodát ott a sárkány.Úgy elnevettem magam,hogy könnybe
lábadt a szemem.A parányi rém egyet csettintett,és akkora lett mint a
kastélya,azután elővette a csudahegedűt, játszani kezdett rajta, s én úgy jártam a kopogóst,hogy majd kifáradtam
a kállai kettősben.Szóltam a sárkánynak:
- Sárkány! Küzdjünk meg!
- Rendben. A lyukas zsebemből elővettem egy ütött-kopott
kardot,ami olyan szépen csillogott az aranytól,hogy nem tudtam
fölemelni.Egyszerre csak eszembe jutott Popeye, s megettem egy tál spenótot és
fölemeltem a kardot.Összevesztem a sárkánnyal:
- Az én kardom szebb.
- Igen,
de az enyém erősebb!
Amint ezt kimondta levágtam a fejét,és elvettem
a csudahegedűt.Elmentem a városba,ahol ismét nagy verekedés tort ki.Abban a
pillanatban elővettem a csudahegedűt,és elkezdtem játszani rajta.Mindenki
táncolt!Mikor befejeztem,elkezdtem futni a kerekerdő sarka felé,s mivel akiket
megtáncoltattam azok is szerették volna a csudahegedűt.
Szerencsére a mókus futtában feldöntött
két-három fát és úgy hullott a mogyoró,hogy a dió az engem
követőket.Visszatértem békés kis életembe fát vágni.
Ennyi
volt, mese volt, az én mesém.
Huszár Ádám (5/3)
| 
