Korsós Karolina: ÁRNYÉK ÉS FÉNY
Amikor
egészséges vagyok, néha úgy érzem, hogy a betegség talán nem is
létezik. Csupán csak egy negatív gondolatok szülte rossz érzés, valahol
tőlem messze távol… Azután rájövök, hogy inkább egy mindenkit fenyegető
sötét árnyék, ami elől van úgy, hogy nincs menekvés. Váratlanul,
alattomosan tör rád, és egyszerre minden megváltozik. Olyan nyomasztó
érzés lesz úrrá rajtad, mint mikor belépsz egy szűk kis szobába és
bezárod magad után az ajtót meg az ablakokat, és lassan mindenre
sötétség borul. Ahogy fokozatosan tűnik el a fény, az árnyék pedig egyre
csak nyúlik… mint odakünn, amikor alkonyatba fordul a délután, és a
magas fák fodros szürkeséget rajzolnak a fűre…
Ilyen a betegség,
mint egy gonosz árnyék. Nem kerülhetjük el, de azért bízhatunk benne,
hogy egyszer vége lesz, s elmúlik örökre. Mert hinni kell, bízni,
harcolni, és semmiképpen sem szabad megadni magunkat neki, elfogadni,
beletörődni a betegségbe. Nem szabad megengedni neki, hogy
elhatalmasodjon rajtunk, olyanná váljon, mint amikor a nappal felett
győzedelmeskedik az éjszaka, amikor eltompulnak az érzékek,s már minden
egyformává válik és egybeolvad a sötétben…
Ahol sötétség van,
ott előbb-utóbb világosságnak is kell lennie, s ahol valaki bezárt egy
ablakot, azt egyszer ki is kell nyitnia. Hiszen az ablakok sosem
maradnak örökre zárva. Egyszer kitárják őket, és akkor újra beáradhat a
mindannyiunkat körülvevő világ zaja, a kavargó illatok, a fény, és
mindazok az érzések, amelyektől a betegség megfosztott addig…
Az
egészség sokkal több egy állapotnál. Ha egészségesek vagyunk, az azt is
jelenti, hogy boldogabbak, vidámabbak, erősebbek vagyunk, és sokkal
könnyebben mennek a dolgok. Ilyenkor mindent szebbnek, jobbnak vagy
többnek látunk, és persze magabiztosabban végezzük a mindennapi
teendőinket is.
Milyen döbbenetesen jó, felszabadító érzés, amikor
ráébred az ember, hogy meggyógyult egy súlyos betegségből… Ettől sokkal
szabadabbak leszünk, és újra megnyílnak előttünk a lehetőségek, eltűnnek
a korlátok, és azok lehetünk, akik vagyunk. Megint. Hiszen a fájdalom
megszűnik, eltűnnek a borús felhők és kisüt a nap. Már nem zuhog az eső,
és a szivárvány apró ragyogó pontokból újra épül a szitáló esőcseppek
függönyén…
Olyan, mint amikor felébredsz egy túl hosszúra nyúlt
rossz álomból, amit már régóta álmodsz, mert sokáig aludtál. Felkelsz,
és az az érzésed támad, hogy valami megváltozott, mert színek szöktek a
fekete-fehérbe és élénkebb lett az is, ami színes volt… Hiszen az álom
csak egy hamis világ, és egy álom sem tart örökké. Mindig van, aki
felébreszt és rád mosolyog, kinyújtja a kezét és felsegít. Felsegít, és
már nem hagy visszazuhanni a sötét sarokba. Támaszt nyújt, kitárja az
ablakokat, kinyitja előtted az ajtót, és ha már túl vagy a sötét szoba
küszöbén, kulcsra zárja mögötted az ajtót…
Te pedig biztos léptekkel elindulhatsz a napsütésben…
8/3 2012.02.10.
|
