Madarat lehet fogatni vele. A címben
idézett szólás, ha talán nincs is minden nap mindenki ajkán, közismert, ma is
használatos. Eredetén, motivációján nem nagyon gondolkodunk. Az ember azt hinné
— én legalábbis mind ez ideig azt hittem — hogy tősgyökeres, eredeti magyar
szólás: itthon keletkezett, abban az időben, amikor a madarászás még széles
körben űzött foglalkozás volt. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor
Chrétien de Troyes hőskölteményeit (verses meséit? verses lovagregényeit?)
olvasgatva, az egyik kevésbé emlegetett költeményében, annak vége felé a
következő sorokra bukkantam:
A versek hevenyészett fordítása: "A király maga
mellé ültette őt, megcsókolta és megcsókolta Guivret-t is. Karját Enyde nyaka
köré fonta és nagy örömmel csókolgatja. A királyné sem habozott megcsókolni
Erecet és Enyde-et; madarat lehetett volna fogatni vele, akkora volt az öröme.”
De hiszen ez a mi szólásmondásunk, méghozzá ugyanabban a jelentésben —
határtalan öröm, felhőtlen jókedv —, amelyben mind a mai napig használjuk!
Ebbe bele is nyugodtam volna, ha a kötet sajtó
alá rendezői nem fűznek hozzá zavarkeltő megjegyzést: "Ez a rejtélyes kifejezés
számos vitát fakasztott” — és egy olyan munkára hivatkoznak, amely annak
freudista, hogy ne mondjam erotikus magyarázatát adja (i. m. 1110).
Mindezek után elkezdtem utánanézni a szó, illetve
a szólás szótári előfordulásainak. Kétségtelen, hogy az oiseler
’madarászni’ szóval kapcsolatos szólás a modern franciából teljesen eltűnt,
vagy legalábbis nagyon elhomályosult: a "nagy Robert” nem ismeri, az 1976-os
"nagy Larousse” szintén nem; de a CNRS. 1986-os "Trésor de la langue
française”-e sem; szinte csak Fr. Godefroy, "Dictionnaire de l’Ancien Langue
Française” (1888.) és annak a derivátumai ismerik az általunk is használatos
átvitt értelemben (így H. J. Greimas, Dictionnaire de l’Ancien Français.
1969.).
Számomra nyilvánvalónak tetszik, hogy itt
ugyanarról a szólásról van szó, csak a modern franciában ez már teljesen
elhomályosult, míg a magyar nyelv hűségesen megőrizte.
Sajnos, azt lehet mondani, a magyarban nincs
irodalma ennek a szólásnak. Hadrovics László "Magyar frazeológiá”-jában (178.
és 210.§) megemlíti, klasszikus példákat is idéz, de az eredetével
természetesen nem foglalkozik; O. Nagy Gábor kéziratos szólásgyűjteménye számos
példát hoz rá, legkorábbit a XVI. századból. (Itt köszönöm meg Kiss Lajos
barátom szíves és hasznos segítségét.) De eddig tudtommal az eredetével senki
nem foglalkozott; gondolom, mindenki úgy volt vele, mint jómagam is, hogy a
természetes megfigyelés szólás formában való rögzülésének vélte.
Márpedig ez az egybeesés igen elgondolkoztató.
Kizárni természetesen nem lehet, hogy
a szólás a két nyelvben és kultúrában egymástól függetlenül és azonos
értelemben született; de ez — azt hiszem — nagyon valószínűtlen. A XII. sz.-i
francia és a XVI. sz.-i magyar előfordulás arra enged következtetni, hogy
valószínűleg onnan jöhetett hozzánk a szólás, és míg őnáluk szinte a
madarászmesterséggel együtt kihalt a nyelvből, nálunk megmaradt. Természetesen
a magyar XVI. sz.-i előfordulás nem jelent többet, mint hogy akkor már leírták,
illetve akkortól van írásos nyomunk; könnyen lehet, hogy korábban is leírták
már, csak az elpusztult; az meg szinte bizonyos, hogy a nyelvben már sokkal
korábban élt anélkül, hogy leírták volna.
Magam, sajnos, tovább nem jutottam. Mindenesetre ez a "lelet” néhány
problémát felvet, amelyeket — remélem — nálam felkészültebbek és kitartóbbak
majd megoldanak.
1. Hogyan került a francia szólás át a magyar nyelvbe? Szinte bizonyos, hogy
ha onnan
került hozzánk, akkor ez a középkor folyamán zajlott le, hiszen akkor volt a
legsűrűbb a két udvar közötti érintkezés. Mindenesetre sokkal valószínűbb, hogy
onnan került hozzánk, mint fordítva.
2. Mi lehet az oka annak, hogy a "jókedv” és a "madarász” ilyen hosszú időn
át, mondhatni szinonimák az európai nyelvekben? Hiszen elég Papageno szerepére
gondolni Mozart Varázsfuvolájában, aki ennek az összefüggésnek klasszikus
megszemélyesítője — a XVIII. sz. végén.
Feltehető, hogy ha ezt a két kérdést sikerül tisztázni, újabb kérdések sora
jelentkezik majd.
Nagy Péter
|
