Vasárnap, 2017-10-22, 3:53 AMFőoldal | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

...

«  Augusztus 2012  »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
Blog
Főoldal » 2012 » Augusztus » 10 » Madarat lehet fogatni vele - A főszerkesztő ajánlása
2:08 AM
Madarat lehet fogatni vele - A főszerkesztő ajánlása


Madarat lehet fogatni vele. A címben idézett szólás, ha talán nincs is minden nap mindenki ajkán, közismert, ma is használatos. Eredetén, motivációján nem nagyon gondolkodunk. Az ember azt hinné — én legalábbis mind ez ideig azt hittem — hogy tősgyökeres, eredeti magyar szólás: itthon keletkezett, abban az időben, amikor a madarászás még széles körben űzött foglalkozás volt. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor Chrétien de Troyes hőskölteményeit (verses meséit? verses lovagregényeit?) olvasgatva, az egyik kevésbé emlegetett költeményében, annak vége felé a következő sorokra bukkantam:

A versek hevenyészett fordítása: "A király maga mellé ültette őt, megcsókolta és megcsókolta Guivret-t is. Karját Enyde nyaka köré fonta és nagy örömmel csókolgatja. A királyné sem habozott megcsókolni Erecet és Enyde-et; madarat lehetett volna fogatni vele, akkora volt az öröme.” De hiszen ez a mi szólásmondásunk, méghozzá ugyanabban a jelentésben — határtalan öröm, felhőtlen jókedv —, amelyben mind a mai napig használjuk!

Ebbe bele is nyugodtam volna, ha a kötet sajtó alá rendezői nem fűznek hozzá zavarkeltő megjegyzést: "Ez a rejtélyes kifejezés számos vitát fakasztott” — és egy olyan munkára hivatkoznak, amely annak freudista, hogy ne mondjam erotikus magyarázatát adja (i. m. 1110).

Mindezek után elkezdtem utánanézni a szó, illetve a szólás szótári előfordulásainak. Kétségtelen, hogy az oiseler ’madarászni’ szóval kapcsolatos szólás a modern franciából teljesen eltűnt, vagy legalábbis nagyon elhomályosult: a "nagy Robert” nem ismeri, az 1976-os "nagy Larousse” szintén nem; de a CNRS. 1986-os "Trésor de la langue française”-e sem; szinte csak Fr. Godefroy, "Dictionnaire de l’Ancien Langue Française” (1888.) és annak a derivátumai ismerik az általunk is használatos átvitt értelemben (így H. J. Greimas, Dictionnaire de l’Ancien Français. 1969.).

Számomra nyilvánvalónak tetszik, hogy itt ugyanarról a szólásról van szó, csak a modern franciában ez már teljesen elhomályosult, míg a magyar nyelv hűségesen megőrizte.

Sajnos, azt lehet mondani, a magyarban nincs irodalma ennek a szólásnak. Hadrovics László "Magyar frazeológiá”-jában (178. és 210.§) megemlíti, klasszikus példákat is idéz, de az eredetével természetesen nem foglalkozik; O. Nagy Gábor kéziratos szólásgyűjteménye számos példát hoz rá, legkorábbit a XVI. századból. (Itt köszönöm meg Kiss Lajos barátom szíves és hasznos segítségét.) De eddig tudtommal az eredetével senki nem foglalkozott; gondolom, mindenki úgy volt vele, mint jómagam is, hogy a természetes megfigyelés szólás formában való rögzülésének vélte.

Márpedig ez az egybeesés igen elgondolkoztató. Kizárni természetesen nem lehet, hogy
a szólás a két nyelvben és kultúrában egymástól függetlenül és azonos értelemben született; de ez — azt hiszem — nagyon valószínűtlen. A XII. sz.-i francia és a XVI. sz.-i magyar előfordulás arra enged következtetni, hogy valószínűleg onnan jöhetett hozzánk a szólás, és míg őnáluk szinte a madarászmesterséggel együtt kihalt a nyelvből, nálunk megmaradt. Természetesen a magyar XVI. sz.-i előfordulás nem jelent többet, mint hogy akkor már leírták, illetve akkortól van írásos nyomunk; könnyen lehet, hogy korábban is leírták már, csak az elpusztult; az meg szinte bizonyos, hogy a nyelvben már sokkal korábban élt anélkül, hogy leírták volna.

Magam, sajnos, tovább nem jutottam. Mindenesetre ez a "lelet” néhány problémát felvet, amelyeket — remélem — nálam felkészültebbek és kitartóbbak majd megoldanak.

1. Hogyan került a francia szólás át a magyar nyelvbe? Szinte bizonyos, hogy ha onnan
került hozzánk, akkor ez a középkor folyamán zajlott le, hiszen akkor volt a legsűrűbb a két udvar közötti érintkezés. Mindenesetre sokkal valószínűbb, hogy onnan került hozzánk, mint fordítva.

2. Mi lehet az oka annak, hogy a "jókedv” és a "madarász” ilyen hosszú időn át, mondhatni szinonimák az európai nyelvekben? Hiszen elég Papageno szerepére gondolni Mozart Varázsfuvolájában, aki ennek az összefüggésnek klasszikus megszemélyesítője — a XVIII. sz. végén.

Feltehető, hogy ha ezt a két kérdést sikerül tisztázni, újabb kérdések sora jelentkezik majd.

Nagy Péter

Megtekintések száma: 229 | Hozzáadta:: Hírmondó | Helyezés: $
$
/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Copyright MyCorp © 2017 | Az oldalt a uCoz rendszer működteti