Egyszer egy délután barna, földes cserépbe kerültem. Az ablakba tettek, hogy süssön rám a nap és jól megnőjek.
Ott virítottam az ablakban a többi cserép mellett, virágaik meglett növényként díszlettek a cserepekben, csak engem borított kopár föld. Két hétig minden nap kisgazdám fölém hajolt megdicsért és biztatgatott. Rendszeresen öntözött, tápszerrel ellátott. Elkezdtem gyökerezni a földben, kicsírázódtam. Csak vártam, mikor fogok már rendesen kifejlődni és szépelegni, mint a többi kényes virág. Pár nap múlva már száram is volt, és a leveleim is zöldbe szöktek. melegen sütött rám a nap, cirógatott és éreztem, hogy lüktet az élet bennem. nem telt bele egy hónap és bimbókat hajtottam majd kinyíltam és büszkélkedhettem, mert végre én voltam az ablak legszebb ékessége.
Gazdám nem győzött dicsérgetni, mindenkinek mutogatott, aki csak betért hozzánk. Végre elmerültem abban, hogy milyen jó is szépnek lenni.
|
