I.Fejezet
1. Rész:
Ptheiron
Ptheiron
egy hatalmas partvidéki terület, sok országgal, gyönyörű erdőkkel, napsütötte
mezőkkel, hatalmas hegyvidékekkel, káprázatos tengerpartokkal, és öblökkel.
Hosszú és kanyargós folyók szelnek át egyes partmenti országot, a fák koronáját
lengeti a lágy, tavaszi szellő.
Sokféle
nép él Ptheironban, emberek, tündérek, varázslók, boszorkányok, manók, törpök,
kalózok, vad emberek, de mindegyiknek saját országa van. A kalózok a
partvidékeken, a törpök és a manók a hegyekben, a varázslók, az emberek
városokban és falvakban, a boszorkányok és a tündék erdőkben élnek. A
legtöbbjük békeszerető nép, de előfordultak már kegyetlen összecsapások, vagy
azért, mert falvakat gyújtottak fel és rabotak ki, vagy pedig azért, mert az
egyik fél nagyobb területet akart birtokolni mint a másik. Ám létezik egy nép,
az átlgembernél picivel alacsonyabb, úgymond, csetlik-botlik nép, mely az ősidők
óta nem háborúzott senkivel sem. Nem ismerik a kardot, nem tudják, mi az az
íjnak nevezett, görbített hegedűvonó szerszám, melyhez egy hosszú pálcát
tartva, egy zsineget meghúzva lőni lehet, és nem ismerik a páncél kovácsolás
tudományát sem. Ők, a nimiók, inkább a földműveléshez, az állattenyésztéshez, a
gazdálkodáshoz, a költészethez, és a piachoz értenek. Ők sütik a világon a
legfinomabb és legropogósabb kenyeret, tulajdonképpen ők látják el egész
Ptheiront élelmiszerrel, így aztán kevés ellenségük van, azaz gyakorlatilag
semennyi.
Szeretik
a kihívásokat, a versenyeket, az ittas állapotot és a kalandot, békekedvelő,
homoros, kényelmes és ráérős emberek.
Ezt
a sok dolgot, melyet idáig a tudtára adtam, onnan tudom, kedves olvasóm, hogy
én magam is egy nimió vagyok, aki az imént felsorolt tulajdonságok rabja lettem
egy éve, mikor a drága barátnőm elhagyott, mint egy tölcséréből kiborult,
fahéjas, mogyorós és csokoládéöntetes jégkrémet egy kisgyerek sírva, az anyja
után szaladva, hogy vegyen neki egy másikat. Alsó-Bondukon éltem Ewlynnel, szerettük
egymást, mindenünk megvolt, egy csodás ház, mellette egy kis patak, mely a
vízimalmomat hajtotta a tavasz végén, nyáron és az ősz elején is, kertem is
volt, dús lombú almafákkal, körtével, barackkal, egy-két szőlőtő a kerítés
mentén. Már tervezgettük a családot is, de egy éve... egy éve arra értem haza,
hogy a kedvesem sehol sincs, a ruhatárát elvitte, a családi ékszereit is, a
szerelmével együtt mindenét elvitte... tőlem. Találtam egy levelet, melyben
megírta, mit érez, miért hagyott el.
Kedves Daerin! Mikor ezt a
levelet olvsod én már messze járok.Tudnod kell, hogy nagyon hálás vagyok a sok
szeretetért, amit nyújtottál, és tudom, hogy a népünk kalandorlélek, de én nem
számítottam arra, hogy így magamra hagysz. Az utad előtt is úgy éreztem, hogy
elhanyagolsz, s tudtam, hogy e kapcsolat nem lesz hosszútávú és virágzó...
sajnálom. Ami a lényeg... szóval...
találkoztam valakivel, akibe első látásra beleszerettem, két nap múlva
összeházasodunk, és szeretném ha eljönnél, és részt vennél az ünnepségen. Válaszolj,
kérlek! Írd meg, hogy örökre barátok leszünk.
Barátmőd,
Ewlyn
Elhiheti,
kedves olvasóm, hogy egy hangyányi barátságot, és szeretetet sem éreztem már
iránta, de haragot... gyűlöletet... legszívesebben a kerti patakba vetettem
volna magam. Annyira magam alatt voltam hogy egy hétig csak ittam, vedeltem,
nem ettem semmit, és rengeteget sírtam, igen egy férfi is tud sírni, csak
valami elő kell, hogy idézze... valami... belső érzelem. Egy hét alatt hat
kilót fogytam, s olyan erőtlen voltam, mint egy tál káposztasaláta.
