Benne táncolok már közel másfél éve. Ez a néptáncos cipőm.
Sarka fa és bőrrel van bevonva. Pántja, ami a lábamon tartja szintén bőr, és egy réz kapoccsal tudom bekapcsolni, ez a másik felén van. Amúgy az egész lábbeli fekete és egy párhuzamos vonal kanyarog - kis pöttyökkel díszítve-, rajta a lábamhoz közel.
Bár most már nem olyan az illata, mint régen, de hordozza még a cipészüzlet szagát. Mivel kézzel készült. Nem volt olyan olcsó. Háromezer dinárért vették a szüleim. Elmesélem, hogy került hozzám.
Anyával elmentünk a cipészhez. Az öreg, aki ott dolgozott elővette a „hetes” cipőt. Felpróbáltam, járkáltam egy kicsit. És ezt kérdezte: „Fiam, kényelmes? Igen!- válaszoltam. Sajnos ez a darab már foglalt volt, ezért vagy egy hónapot vártunk az enyémre. Mikor kész lett, apával elmentem érte. Zacskóba rakták, apám kifizette, s mentünk haza.
Nekem kedves tárgy, mert rajtam koptatta a palicsi iskola és Helyiközösség padlóját, az Óbecse iskolai színpadját egy izgalmas versenyen, a Kőketáncon, valamint ott kopogott, bokázott, cifrázott az anyaországi Szekszárd utcáján.
|
