|
Elnyűtt, fáradt lant hever a porban,
Lázadó csorda szántotta
Dúlva, fúlva, szépen sorban,
Míg ő az igazak álmát álmodta.
Halványan szól, nem úgy, mint rég,
Oly feketén, oly vörösen.
Mit tett vele e szolganép?
Durván, közönyösen.
Egy húrja pendül árván,
Alantas szürkeségben,
Szorító, fájó látvány,
A haldokló mesékben.
Ezren mentek el mellette,
Még több port ráhintve,
Míg egy bárány azt a húrt is lelegelte,
Ami a remény sugarát vitte.
|
