Minden gyerek az iskolát várja, hogy elkezdje a tanulmányait, elkezdje az első osztályt. Mikor ez bekövetkezik, akkor még boldogok,az alsó osztályban még valamennyire szeretnek is iskolába járni, habár otthon játszani jobb lenne.
Aztán megérkeznek az ötödik osztályba, és akkor kezdődik csak igazán az iskolai élet. Több tantárgy, több tanulnivaló, kegyetlen tanárok. Így tudnám jellemezni az elmúlt négy évet, amit felsősként éltem meg. Lehet, hogy ötévesen minden vágyunk az iskola, hogy nagy gyerekek legyünk,de amikor már egy órád alig marad délutánonként a pihenésre,akkor minden vágyunk, hogy újraéljük a felhőtlen gyermekkorunkat és azt kívánjuk, bárcsak soha nem vágytunk volna ebbe a börtönbe. Ez drasztikusan hangzott, de esküszöm, néha tényleg így gondoljuk mi , nyolcadikos diákok. Van, aki augusztusban már tűkön ülve várja az iskolát, és van, aki azért imádkozik, hogy tartson örökké a nyári szünet. Szeptemberben visszatérni az iskolába .soha nem tartozott a kedvenc dolgaim közé. A megszokott falak között,a megszokott termekben,a megszokott emberekkel, akiket vagy szeretsz, vagy csak elviseled őket. Minden intézmény próbálja otthonosabbá tenni a kinézetét, kisebb nagyobb sikerrel. A mi iskolánk sem különb. Színes falak, amik valaha szürkén és üresen álltak, ám most a diákok rajzai díszítik őket. Színes padok, amiket szintén a diákok rajzai díszítenek, az igazgató és a tanárok bánatára. Kívülről és belülről is kedves helynek tűnik,kellemes légkör, de valahogy mégsem szeretünk nap mint nap ott üldögélni és hallgatni a tanárt. Sokan azt gondolják,a tanulás felesleges, úgysem használjuk az életben például a Pitagorasz-tételt, vagy éppen senki nem fogja megkérdezi tőlünk az utcán,hogy a repülőgép milyen összetett szó, de mi ezt mind megtanuljuk. Véleményem szerint nem felesleges iskolába járni, de néha napján tényleg kapunk olyan feladatokat is, amik feleslegesek, de mi nem kérdőjelezhetjük meg a tanár szavát. Régi mondás, hogy mindig a tanárnak van igaza, neki fognak hinni, nem neked. Ezért nekünk diákoknak sok igazságtalanságot el kell viselnünk, hiszen tenni ellene nem lehet,vagy ha meg is próbálsz intézkedni,csak magad alatt vágnád a fát. Az iskolánkban két ugyanolyan tanárt biztos nem találsz. Mindegyiknek van jó tulajdonsága, de rossz is bőven. Két fajta biztosan megtalálható. Az első, aki rendesen előadja az anyagot, magyaráz, ha kérdezel akkor újra magyaráz, nem hibáztat, ha nem érted, és a végén igazságosan kéri vissza az anyagot, és rendszeresen osztályoz, nem hagy mindent az utolsó pillanatra .A másik,aki valahogyan nagy nehezen előadja az anyagot,semmit nem értesz belőle, de ha kérdezel, akkor te vagy a hibás, amiért nem figyeltél és akkor az osztályozásról nem is írok inkább semmit. Elgondolkodva, valószínűleg nem kritikát kellene írnom, de mivel a feladat az , hogy az iskolámról írjak, így én mindent beleírok, rosszat is, jót is. Igazából semmi gond nincs az iskolánkkal, azon kívül, hogy a tanárok azt hiszik, hogy csak az ő tantárgyukat kell tanulnunk és hogy messze az egyik legszigorúbb suli a miénk. Nyolc éve töltöm a napjaim felét ebben az épületben. Alsóban a legjobb, legszebb, legmenőbb sulinak tartottam, mondjuk ezen kívü,l akkor még nem is ismertem más iskolákat. Aztán nagyobb lettem és rájöttem,hogy a miénk is ugyanolyan, mint a többi szabadkai vagy szerbiai iskola. Semmi különleges nincs benne ,de azért szép nyolc év volt, amit ott tölthettem,már ha mondhatom ennyi iskolás évre,hogy szép. Sok élmény, sok nevetés,sok ötös,szerencsémre kevés egyes fog emlékeztetni ezekre az időkre. Ezenkívül úgy vagyok vele, hogy ideje már továbblépni magasabb szintre, ami ebben az esetben a középiskola, de térjünk vissza a tárgyra.
Az iskolánk régebben több programot szervezett ,nem csak a tanuláson volt a hangsúly. Sportnapok voltak, s őt sporthetek. A sulinapokon pedig igazi programok voltak, nem pályázatok, amik valószínűleg a diákoknak nem érdekesek. Néha lazítanunk is kell, de ma már ez sem lehetséges, még hétvégén sem, mert egész akkorra nyúlik a tanulás. A felszerelés kezd romlani, nem olyan már mint régen, de ez az ország helyzetének is betudható, viszont a rendszer nincs tekintettel a diákok szükségleteire, egészségére. Napi hét óra soknak számít, szinte már egész nap tanulunk, késő estig. Én is túl soknak érzem, és ezen kívül nagy a nyomás is rajtunk, ami egyáltalán nem tesz jót, és csak ahhoz fog vezetni, hogy a diákok állandóan fáradtak lesznek, a fejfájás mindennapos lesz náluk, mert az első az lesz nekik,hogy megfeleljenek a szüleiknek, a tanároknak és az egész rendszernek. A rendszernek, ami a mi iskolánkban sokkal szigorúbb, mint bármely szabadkai iskolában. Az a gyerek, aki Palicson hármas tanuló, másik iskolában legalább kitűnő lenne. Meggondolandó, hogy hova iratnák a szülők a gyereküket. Egy olyan iskolába, ahonnan kiegyensúlyozottan tér haza, vagy egy olyanba, ahova el sem akar indulni, mert nyomasztja a túlzás, ami végbe megy.
Általánosságban nem rossz is iskola, ahová járunk, de kis törekvéssel sokkal jobb is lehetne. Inkább a diákok érdemeit kellene nézni, olyan iskolák kellenének, ahova boldogan,mosolyogva mennek a diákok, nem görccsel a hasukban, hogy aznap miként alázza meg a tanár az osztálya előtt, és ez csak egy példa a sok gond, baj közül, ami a diákokat nyomasztja.
|
