A Tudományos és köznyelvi szavak magyar értelmező szótára szerint az iskola szó magyarázata: tanintézet. A Wikiszótár szerint az iskola - „Gyermekek oktatását szolgáló intézmény, ahol megtanulnak írni, olvasni, számolni, és megtanítják őket azokra az adatokra, amelyekre a későbbi életük során szükségük lesz, és amire más oktatási intézmények alapoznak.”
Valóban ez lenne az iskola kifejezés helyes meghatározása? Csak egy tanintézet? Csupán csak megtanulunk írni, olvasni, számolni? Megtanítanak minket azokra az adatokra, amire későbbi életünk során szükségünk lesz? Nem, véleményem szerint nem. Hol maradnak a barátok, a közösen szerzett jó és rossz élmények, tapasztalatok? Ezeket a gondolatokat mind magába foglalja a szó jelentése? Véleményem szerint ebben a formában nem. Az iskola szó jelentése az én megfogalmazásomban a következő: Az iskola az a hely, amit második otthonunkként élhetünk meg, hiszen az időnk jelentős részét e falak közt töltjük. Tanítóinkkal, tanárainkkal, sokkal több időt töltünk, mint családunkkal, ezért azt a tudást, amit nekünk közvetítenek nem csak írás, olvasás és számolás. Ez a tudásátadás sokkal több annál. A sok tananyag mellett szüleinkkel karöltve a jó tanárok az életre is felkészítenek minket. Együtt élik meg velünk felnőtté válásunk folyamatát, első szerelmünket, első csalódásainkat és első sikereinket, melyeknek velünk együtt örülnek. A jó tanár odafigyel az osztály közösségére, észreveszi, mikor lankad a figyelem, mikor élénk az érdeklődés egy-egy tananyag iránt, de arra is felfigyel, ha valami nincs rendben egy adott diákkal, mert sajnos ilyen is adódik, hogy osztályközösségen belül valakinek magánéleti gondja akad. Ilyenkor igenis szükség van a tanító, tanár odafigyelésére, hogy kellő tapintattal segítse az osztályközösségbe való visszailleszkedést. Amikor egy gyermek elkezdi az első osztályt, még tudatlan, tapasztalatlan és olyan elvárásai vannak, amelyekben a későbbiek folyamán csalódhat. Emlékszem, mikor első nap beléptem az iskolába, parányinak és elveszettnek éreztem magam. Orromat megütötte az iskola jellegzetes szaga, ami megmaradt illatmemóriámban. Nagy elvárásokkal voltam, hogy itt találom meg igaz barátaimat, akikkel megoszthatom legféltettebb titkaimat. Ehhez az élményhez fűződik csalódásaim sorozata. Nem tudom annak okát, hogy mi miatt, de mindig kirekesztettnek, másnak érzem magam. Nem találok kellő lelki társra, vagy talán az én elvárásaim a nagyok? Az is meglehet.
Mindennek ellenére, szeretem az iskolám! Itt tanultam meg, hogy szorgalmasnak lenni megéri, mert a befektetett munka, ha nem is abban a pillanatban, de idővel meghozza gyümölcsét. Itt tanultam meg azt is, ha tanáraim szavára odafigyelek, sokkal több tudás ragad rám, mint odahaza, a könyvek felett nyűglődve. Itt sajátítottam el azt is, az iskolában magamra vagyok utalva, önállóan kell döntéseket hoznom, és kiállnom magamért, hiszen nem állhatnak mindig mellettem szüleim. Egyszóval, önállóbb és magabiztosabb lettem.
Egyik legkedvesebb iskolai emlékem tanító nénimhez kötődik, amikor első osztályban elvitt minket a Kátai-tanyára. Életemben először töltöttem egy hetet szüleim nélkül. Nem is tudom, ki volt izgatottabb, anyukám, vagy én. Tanító nénim ebben a pár napban anyukám helyett anyukám volt. Vagy arra is jól emlékszem, amikor második osztályban megkaptam életem első kampóját (egyesét). Valójában egy kezemen meg tudom számolni, hány egyest kaptam eddigi tanulmányaim során. Talán a második osztályban megélt egyes traumájának köszönhetem, hogy sohasem engedhetem meg magamnak azt, hogy négyes osztályzattól rosszabb jegyet kapjak. Igaz, az öregek azt mondják, az nem is igazán diák, akinek nincsen mindenféle osztályzata, hiszen minden jegyet diáknak találtak ki. De meggyőződésből gondolom, hogy nem nekem.
Lámpalázasan vártam, hogy felső tagozatos legyek. Osztálytársimmal tartottunk attól, hogy minden tantárgyat más-más tanár fog előadni. Nem ismertük elvárásaikat, ők sem ismertek minket. Minden óra és feladat az újdonság erejével hatott rám, emlékszem, amikor ötödik osztályban verset kellett írnunk „Az én Pató Páljaim” címmel. A feladat nagy kihívásnak tűnt számomra, vélem*, amikor egy egész hétvégén, a versen munkálkodtam. A kitartó munkám meghozta gyümölcsét, hiszen még a mai napig is költeményem elolvasható az iskola honlapján. Nagyon sok megmérettetésen, iskolai ünnepen, ballagáson megmutathattam tudásom és tehetségem legjavát, bemutathattam érdeklődési köröm. Bánatomra, a sportban sohasem tudtam kibontakozni, pedig minden tornaóra előtt, lehet, hogy a pumaketrec (tornatermi öltöző) átütő szagának köszönhetően megmozdult bennem az a bizonyos hibrid zabszem, hogy majd most én megmutatom, és csillogtatom tehetségem a sport területén, de ez valahogy sohasem következett be.
Az én iskolám- úgy gondolom, egy kicsit ez a nyolc év alatt valóban az enyém is lett, és én is az övé, beírhattam magam a palicsi általános iskola nagykönyvébe csupa nagybetűvel, hogy 2008-tól 2016-ig a hármas osztályba járt VARGA POLYÁK RÉKA. Őszintén remélem, hogy tanítóm, tanáraim is csupa nagybetűvel emlékeznek majd vissza rám.
Szilvási Lajos idézetével éljek: „Azt mondják, minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még.” Ez az idézet szellemiségével folytatom tanulmányaim, és így általános iskola vége felé nagyon sok hasznos és jó élménnyel felputtonyozva hagyom el az intézményt, s majd évek múltán, amikor visszagondolok az itt eltöltött évekre, kellemes érzés hatja át szívem.
|
