Szerda, 2017-09-20, 4:53 AMFőoldal | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

...

«  Március 2016  »
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Blog
Főoldal » 2016 » Március » 14 » Vojnic Manuela 8/4 - Az én iskolámról - esszé
11:06 PM
Vojnic Manuela 8/4 - Az én iskolámról - esszé

         Iskola. Mit is jelent ez a szó? A gyerekeknek egyenesen börtönt. A szülőknek  egy helyet, ahol csemetéikből kamaszok lesznek. Ahol megnevelik  és oktatják őket. A tanároknak munkahely, ahol a gyerekek iránti szeretetüket kifejezhetik avval, hogy átadják tudásukat és megtanítják őket felnőttként folytatni az életet. Azon is elgondolkodtam, hogy nekem mit jelent. Először, az jutott eszembe, hogy nyolc évnyi szenvedést, tanulást, barátságot, örömöt de olykor csalódást is. Azután belegondoltam. Átgondoltam, hogy mi is nekem ez a nyolc év.

            Mind, amikor elkezdjük az iskolát óriási csodálkozással vágunk neki, hiszen megváltozik az életünk. Új embereket ismerünk meg és új dolgokat tanulunk meg. Az iskola, nem csupán a tanulásról, ellenőrzőkről, felelésekről szól. Több annál. Megtanít minket az életre. Megtanít felkészültnek, strapabírónak lenni. Kialakítja a személyiségünket, ami aztán egyre csak fejlődik.

Barátságok, ellenségeskedések, csúfolódások, irigykedések. Ezek is mind az iskola részei. Ezek a kihívások. Itt tapasztaljuk meg az első csalódást, hazugságot vagy akár szerelmet. Megváltoztat minket. Egyeseket jobbá, ismét másokat rosszabbá tesz.

Mindenkit egy irányba vezet. A különböző tantárgyak által, rájövünk miben is vagyunk jók, mit is szeretünk igazán. Mit is lenne érdemes folytatni.

Folytatás. Szokatlan erről írni. Túlságosan megszokott ez az iskola. Az osztálytársak, a tantermek, a tanárok. Minden. Sokan nem tudjuk elképzelni se mi lesz velünk aztán. Mivé leszünk. Büszkék lesznek-e ránk? Megtudunk-e felelni, elsősorban magunknak. Mindent megtettünk-e azért, hogy büszkén elhagyjuk ezt az iskolát? Ezt a nyolc évet.

Mindig azt vártam, hogy eljöjjön a ballagás, és hogy elhagyjam végre a nyolc évemet. Gondolván, az azt jelenti, hogy felnőttem és új izgalmakkal, boldogan mehetek tovább az életben, soha hátra se nézve.

De most, hogy egyre közelebb vagyok a naphoz, mikor lezárom életem legfontosabb éveit, megijedtem. És nem hiszem, hogy evvel csak én vagyok így.

Változások. Ezek határozzák meg, hogy milyenek is vagyunk. A változást könnyű megszokni, ha az jó.

De ez a változás túl nagy. Túl nagy ahhoz, hogy megkönnyebbülve tovább lépjek, és éljem tovább az életem. Nem.

Ez a nyolc év határozta meg, hogy mi is lett belőlem. És ezt, elfelejteni nem fogom, ahogy szerintem senki, aki elmegy.

A tanárokról is írni kellene pár sort. Tőlük tanulunk a legtöbbet, szüleink mellett. Mind ismernek minket, és tudják mennyi a maximum, amire képesek vagyunk. Hogy mennyit várhatnak el tőlünk. Ez a dolguk. Sokan lenézik a tanárokat, legtöbbet szidják szigorúsága miatt, de szerintem az az igazi tanár. Aki követel. Mert tőle fogunk meg is tanulni valamit, és őt fogjuk csodálni a mérhetetlen tudása miatt, amit arra szentel, hogy nekünk átadjon, és terelgessen. A jó út felé. Még a legcsintalanabbakat is.

Ők mind ezért vannak. Hogy ötször elismételjenek valamit, mert valaki soha nem figyel. Hogy tudja kezelni a sok feleselést, és hogy soha ne kivételezzen. És ami a legfontosabb, hogy igazságot tartson az osztályon belül. Ez mind nem könnyű. És sokszor a tanárok is hibáznak. Mert miért ne? Mindenki hibázik. De ez mind azért van, hogy utána ne kövessük el a hibákat.

Az iskolához tartozik mindez. Az órákon való beszólogatások, a csúfolódás, barátok elvesztése, és szerzése, hogy megtanuljunk ne félni. Önmagunktól, barátainktól, idősebbektől.

Megtanít az illemre, a tisztelettudásra. A helyesírástól a számtanon át a földrajzig. Ezeket mind magunk miatt tanuljuk. Nem a tanár miatt, nem a szüleink miatt. Magunknak tanulunk. Hogy ha majd felnövünk, és új világba csöppenünk, tudással rendelkezzünk. És akinek van tudása, az bizonyítani is akar. Az tud igazán harcolni, akinek van miért.

Minden, ami a nyolc évben megtörtént az életünk része. Meghatároz minket. Akármerre járunk, akárkivel és akármikor mindig ez fog bennünk maradni. Hogy hogy is jutottunk el odáig. Soha nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk. Hogy az első osztályban úgy léptünk be, mint kacagó gyermek minimális tudással, és hogy nyolcadik végére mennyi újdonsággal búcsúzunk el.

Soha nem úgy fogok vissza emlékezni, erre az iskolára, mint egy rossz szakaszra az életem során. Hanem örömmel. És büszkén fogom azt mondani, hogy a Miroslav Antic Általános Iskolába járhattam.

Megtekintések száma: 147 | Hozzáadta:: Hírmondó | Helyezés: $
$
/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Copyright MyCorp © 2017 | Az oldalt a uCoz rendszer működteti