Csütörtöki depresszió, iskolában
Babits után szabadon
Fekete felhők szorongnak, s ugyanezt érzem hasamban,
jobbfelől a koporsómat teszik le egy pillanatra,
s úgy állok a suli előtt, mint aki valakit lelőtt.
A felhők már meghajolva, fejünkre esőt jósolnak,
s csörren valami fülünkbe, be kell mennünk föcire,
bús tanuló lankad itt, s itt egy részeg, vajon mennyit itt?
Két gyerek galambot ereszt, többi meg ül depresszíven,
lud-talpas zubban mellettem, s visszagágog mert szemtelen.
Takarítónők hangjai zavarják tanár óráit.
Amint vége a sulinak, boltosnál gyűlnek a lányok.
S ha a sulit végigvágtatjuk, a bulit estre hagyjuk:
fiúkat, meccseket, kocsmát, tévét, s az iszákos gazdát
kerülve, mert lesz pár hulla, - mintha nem is éltek volna.
Utáljuk a suli évet? Mire jó, csak szenvedésre?
| 
